22 °C Budapest

Nem jött be a kártyatrükk! Rendőrkézen a hitelcsalók

2010. szeptember 30. 13:32

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársai elfogták H. T. 25 éves, T. B. 28 éves és M. Z. 33 éves férfiakat, akiket csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítanak a nyomozók - írja a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2009. októberétől 2010. szeptember 21-ig fiktív nevekre kiállított hamis személyi igazolványok felhasználásával folyószámlákat nyitottak, melyekre nagyobb értékben látszólag munkabérből fakadó átutalásokat teljesítettek, majd erre hitelkártyák kibocsátását kérték. A kártyákhoz a bank különböző összegű hitelkereteket társított, amelyeket a férfiak szinte minden esetben felhasználtak, majd a felvett hitelösszegeket ez idáig ismeretlen célra fordították, a felhalmozott hiteltartozásokat nem egyenlítették ki. A BRFK a bank biztonsági területe által tett feljelentés alapján indított nyomozást.

H. T. 25 éves férfit a nyomozók 2010. szeptember 21-én egy újabb megkezdett bűncselekmény elkövetése során tetten érték, elfogták és őrizetbe vették, a nála tartott házkutatás során a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges hamis személyazonosító igazolványokat, ehhez tartozó bankkártyákat és hitelkártyákat találtak és foglaltak le a nyomozók.

28 éves társát szeptember 23-án fogták el, a nála tartott házkutatás során a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges hamis személyazonosító igazolványokkal nyitott bankszámlákhoz tartozó bankkártyák PIN kódjait és a felvett összegekről szóló feljegyzéseket találtak és foglaltak le a nyomozók.

Harmadik társukat, M. Z. 33 éves férfit szeptember 23-án fogták el a Gazdaságvédelmi Főosztály munkatársai.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ügyben a további eljárást a három férfi előzetes letartóztatása mellett folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett, valamint közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály folytatja le.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
MEDIA1  |  2024. május 7. 14:01
A magyar külügyminiszter szerint a háborús pszichózist kizárólag internetes harcosokkal lehet legyőz...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem