Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Az élelmiszerárak emelkedéséből arra következtetnénk, hogy az élelmiszerkészítmények gyártói húzzák a legnagyobb profitot, azonban ez nem így van. Akik igazán nagyot kaszálhatnak az "élelmiszerválságból", azok a műtrágyát, vetőmagot és mezőgazdasági berendezéseket gyártó vállalatok.
Hiába próbálják az alapanyagárak emelkedéséből származó költségeket a fogyasztókra hárítani a hús és egyéb élelmiszereket gyártó vállalatok, a vásárlók számára fenn áll a választás lehetősége, hogy más gyártó, esetleg olcsóbb termékeit vásárolják.
Az USA közép-nyugati államaiban múlt héten bekövetkezett árvizei több millió hektárnyi kukorica és szójabab földet tettek tönkre, ami becslések szerint - írja a Business Week - akár 5-10 százalékos termeléskiesést is jelenthet.
A szűkülő kínálat a fejlődő piacok egyre növekvő keresletével párosulva felfelé hajtja az árakat. Természetesen számos más tényező is hat az árakra, mint például az is, hogy az intézményi befektetők körében is egyre inkább felkapottá válnak az árutőzsdei termékek.
Mégis ki nyeri a legtöbbet?
A nagy hús- és egyéb élelmiszergyártó vállalatok, melyek rengeteg gabonát, búzát, kukoricát és szójabab készítményt használnak nem tudják maradéktalanul áthárítani a fogyasztókra megnövekedett költségeiket, így aztán nem is profitálnak akkorát az előállt piaci helyzetből.
Ezzel szemben műtrágyát, gyomirtót és vetőmagot előállító vállalatok termékei iránt szintén megnőtt a kereslet, amit viszont nem lehet helyettesíteni, sem elhagyni a mezőgazdasági termelésből.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A világ egyik vezető növényvédő-szer és vetőmag vállalata, az amerikai Monsanto árbevétele jelentősen megugrott, és szakértők szerint a jövőben még inkább nőni fog, mivel egyre több igény mutatkozik gyomírószerek iránt.
Érdemes lehet tehát a Monsanto, illetve hasonló profilú nagyvállalatok részvényeibe fektetni pénzünket. Szakértők szerint ugyanis a növekvő bevételét a vállalat kisebb felvásárlásokra fordítja, melyektől kutatás-fejlesztési részlegének további erősödése várható.
Akad még egy tényező, ami a Monsanto növekedése mellett szól, nevezetesen az, hogy meglévő piacai (USA, Brazília, Argentína) ugyan már közel telítettek a génmódosított vetőmagok terén, ugyanakkor Európa, aki korábban ágált a génmódosított termények behozatala ellen, jelen körülmények között feltételezhetően növelni fogja keresletét irántuk.
Az USA legnagyobb tojás-termelő vállalata, a Cal-Maine Foods számára - társaival ellentétben - pozitív fejleményeket hozott az élelmiszerár-robbanás. Az amerikai piac igényeit 95 százalékban kielégítő vállalat exportra is termel, sőt egyre többet a gyengülő dollárnak köszönhetően. Az általa forgalmazott termék ára egy év alatt több mint 40 százalékkal emelkedett.
Természetesen a mezőgazdasági berendezéseket gyártó vállalatok is profitálni tudnak a kialakult piaci helyzetből, mivel termelők megnövekedett árbevételüknek köszönhetően igyekeznek lecserélni elavult gépeiket. Ugyanakkor számukra a növekvő nyersanyag, például acélárak jelentősen megnövelték költségeiket.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz