Úgy tűnik, vége a készpénzes lakásvásárlások korának. Meg nem erősített hírek szerint a kormány most készülő csomagjának része, hogy megtiltanák a készpénzes vásárlásokat, és csak bankszámlán keresztül lenne lehetőség kifizetni a kiválasztott lakást - írja a Világgazdaság.
Egyelőre még javaslatról van szó, de kormányzati körökből senki nem cáfolta, hogy nem fontolgatnák az ügyet, bár a részletek még nincsenek kidolgozva. A jelenlegi kérdés, hogy milyen jogszabályok módosításával lehetne ezt megoldani.
A Magyar Bankszövetség a VG megkérdezésére annyit mondott, hogy nem tud egyelőre a szóban forgó változásokról, de ez nem jelentene akkora bevétel növekedést, hogy külön támogatnák a dolgot. A Dunahouse ingatlanközvetítő vezető elemzője szerint az intézkedés egyértelműen az APEH munkáját könnyítené meg a feketegazdaság elleni küzdelemben. De azt is elismerte, hogy az ügy nem sok embert érintene, mivel mindössze 10 százalék körül mozog a készpénzes ügyfelek aránya.
Az Unicredit Bank lakossági üzletág termékfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója támogatna minden olyan kezdeményezést, ami csökkentené a készpénzforgalmat, mivel ez a gazdasági folyamatok biztonságát növelné.
Szakértők szerint összességében 60 százalékra tehető a lakáshitellel fizetők száma, ami azt jelenti, hogy sokan készpénzzel fizetnek, akik közül jócskán lehet olyan is, aki eltitkolt jövedelemből veszi meg a lakást...
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is