Több mint egy éven át élt félpercenkénti pittyegésben egy házaspár Nagy-Britanniában, míg végre meglelték a hang forrását, egy befalazott tűzjelzőt.
Az essexi Frintonban élő 67 éves férfi és 68 esztendős felesége csaknem beleőrült az állandó csipogásba, de sehogy sem találták, hogy mi adja ki a hangot. Először a saját maguk által felszerelt tűzjelzőkre gyanakodtak, és lecserélték az összeset újakra. Hiába.
Villanyszerelőt hívtak, hogy meglelje a hangforrást, de ő is kudarcot vallott. Ráadásul hiába kapcsolták ki teljesen az áramot, a rejtélyes valami tovább sípolt kitartóan, megszakítás nélkül, minden nap és éjjel, egy év alatt több mint 1 milliószor. A villanyszerelő után kőműves következett, akivel jókora lyukakat üttettek a falakba, ám ez sem vezetett semmi jóra.
Végül a férj járt sikerrel. Egy ódon komódban talált rá egy rég elfeledett tűzjelzőre, abban pedig egy 10 éves elemre. A jelző azért pittyegett rendületlenül, hogy tudassa: az elemmatuzsálem a végét járja - adta hírül a brit Metro újság.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








