Ők tervezhetik meg a kormány "nagy" álmát

Pénzcentrum
2011. december 7. 08:35

Az év végéig kiírják az ócsai szociális lakópark házainak építészeti kialakítását célzó tervpályázatot. Méghozzá az eredeti elképzelésektől eltérően nem a majdani kivitelező kiválasztásával egyidejűleg, egy közbeszerzési tender keretében, hanem attól függetlenül, meghívásos formában - írja a Népszabadság.

Az első ütem nyolcvan épületének megvalósítását célzó közbeszerzési pályázatot a költségvetési források megnyílása után, a jövő év elején hirdetik meg. A korábbi tervek szerint a kivitelező mellett ezen a tenderen választották volna ki a technológiát és az építészeket is, mivel a három dolog erősen függ egymástól.

Az új verzió szerint külön pályázatot hirdetnek. Az építészcsapat kiválasztását célzót zárt, meghívásos formában még az idén kiírnák, míg a kivitelezőket nyílt közbeszerzési eljárás keretében keresnék meg a jövő év elején. A kiválasztott építészirodáktól a lakóparkban építendő valamennyi házméretre ( 40, 50, 60, 70 és 80 négyzetméter) javaslatot várnak.

Bár arról még mindig nem született döntés, hogy miből és hogyan épüljenek fel a házak, a kormány tervei szerint energiatakarékos házakat építenének. Ugyanakkor a legutóbbi hírek mégis arról szóltak, hogy nem a legmagasabb energetikai besorolással épülnek majd fel a házak.

Kezdetben a lehető legtakarékosabban működtethető, "A+" energetikai besorolású házakat terveztünk a telepre, de később módosult a koncepció - nyilatkozta korábban Szaló Péter. Mint azt a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára kifejtette; a passzív házhoz közelítő energiahatékonyságú épületek építése aránytalanul sokba kerül, így végül a "B" energetikai besorolású épületek mellett döntöttek. Az Ócsa határában épülő bérlakásokra 5-6 milliárd forintot szán a kormány.

Korábban: "Rózsadombi lakásokat is vehetnénk az ócsai telep árain"

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A program kidolgozása ugyan a Belügyminisztérium feladata (a tárca írta ki az építészeti ötletpályázatot is), ám a leendő bérlők kiválasztásának menetét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium dolgozza ki az év végéig. Az épületek átadása után a Nemzeti Eszközkezelő is bekapcsolódik a programba.

Mint ahogy arról korábban a Pénzcentrum.hu beszámolt a korábbi ötletpályázat továbbtervezésre vonatkozó ajánlása három életmód-modellt határoz meg: A külső (budapesti) munkahellyel rendelkező bérlők, akik saját telkükön csak kiegészítő jövedelemforrásként konyhakertet művelnek és gyümölcsöt termelnek, esetleges kisállat-tartással kiegészülve. A részben piacra termelő bérlők, akik saját telkükön kívül közösen, vagy egyénileg bérelve további kertterületet művelnek meg. Végül pedig a piacra termelő bérlők, akik további szántók, legelők bérlésével állítanak elő terményt vagy takarmányt, illetve nagyállat-tartást is megvalósító kisgazdaságot-kisszövetkezetet működtetnek. A zárójelentés kitér az önkéntes jelentkezők (bérlők) kiválasztási kritériumára is, mely szerint együttműködésre hajlandó és alkalmas családokat várnak.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?