32 °C Budapest

Kiderült az igazság a lakhatási támogatásról

2013. március 19. 08:33

Hiába a havi több tízezer forintos lakhatási támogatás, eddig mindössze négyszázan vették igénybe a munkavállalói mobilitás ösztönzését szolgáló apanázst - írja a Világgazdaság.

A lap keddi számában emlékeztet: másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kommunikációs Titkárságának tájékoztatása szerint bár a lehetőség iránt eddig csaknem tizenegy ezren érdeklődtek, a kérelmet alig több mint hétszázan nyújtották be, míg a támogatást mindössze 399-en vehették igénybe.

Száznegyvenöt igényt elutasítottak, mert a kérelmező nem volt jogosult a juttatásra, 48-an még a döntés előtt maguk vonták vissza a kérelmüket, 120 esetben pedig még nem zárult le az igényelbírálás.

A legtöbb kérelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták be. A legtöbben budapesti, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei munkavállalást terveznek - közölték az NGM-nél.

Ez azt jelenti a lap szerint, hogy a mobilitást ösztönző lakhatási támogatás iránt végül is jóval kisebb az érdeklődés, mint amire a szaktárca számított.

Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem