3 °C Budapest

Ezért csúszik a devizahitelesek megmentése

2012. augusztus 9. 08:44

Nem sietnek megmenteni a bedőlt devizahiteleseket Magyarországon - derül Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter válaszából, mely nemrég jelent meg a kormány honlapján. A nemzetgazdasági miniszter közlése szerint ugyanis eddig mindössze 8 darab ingatlant sikerült megvásárolnia a Nemzeti Eszközkezelőnek (NET), pedig a kormány kommunikációja szerint idén 8 000 van előirányozva. A NET ugyanakkor kitart a többször hangoztatott kvóta mellett. Álláspontjuk szerint azonban a keretszám kitöltése nagyban függ attól, hogy a hiteladósok és a pénzügyi intézmények mennyi ingatlant és milyen ütemezésben ajánlanak fel megvételre. Továbbra is kérdés viszont, hogy miből lesz pénz az ingatlanmegvásárlásokra, mely óvatos becsléssel is 30-40 milliárd forintra rúghat 2012-ben. A NET tájékoztatása szerint viszont a pénzügyi kormányzat részéről többször elhangzott, hogy a kormány biztosítja az ingatlanvásárlás feltételeit.

"A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. adatai alapján 2012. július 25-ig 8 darab ingatlan megvásárlása zárult le, összesen 27 millió forint értékben. Ezek az adatok a 2012. június 20-a előtti feltételeknek megfelelő hiteladósoktól megvásárolt ingatlanokat tartalmazzák. A jelenleg hatályos törvény és az ahhoz kapcsolódó a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működésével kapcsolatos egyes szabályokról szóló kormányrendelet által megállapított szociális feltételek szerinti ingatlanok megvásárlása még nem kezdődött el, ugyanis a bankokkal újra kell kötni az új feltételeknek megfelelő szerződést. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2012-ben összesen 8 000, 2013-ban 7 000, 2014-ben 10 000 lakást tervez megvásárolni." - olvasható Matolcsy György, Ertsey Katalin országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

A NET programot szabályozó, idei év januárjától hatályos törvény módosítására a hitelt nyújtó pénzügyi intézmények a Kormány - Bankszövetség tavaly decemberi megállapodása óta számítottak. A megállapodásnak megfelelően megváltozott a jogi környezet, és júniustól kibővült a jogosultak köre. A januártól júniusig tartó átmeneti időszak alatt ezért a hitelező pénzügyi intézmények - mivel zajlott a program kibővítését célzó törvénymódosítás előkészítése - csak viszonylag kis számban ajánlottak fel ingatlant megvételre - olvasható a NET mai napon kiadott közleményében.

Az ingatlanra és a hitelre vonatkozó feltételek, melyekről a bank nyilatkozik:

- az ingatlan forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor nem haladta meg Budapesten és megyei jogú városokban a 15 millió forintot, egyéb településeken a 10 millió forintot;
- a hitelszerződés megkötésekor a banktól kapott kölcsön összege az ingatlan forgalmi értékének a 25 és 80 százaléka közé esett;
- a törvény hatályba lépésekor a hiteladós a lakáshitel-tartozását legalább 180 napja nem törleszti
- a hitelszerződést 2009. december 30. előtt kötötték;
- a lakóingatlan az ingatlan-nyivántartásban lakóházként, lakásként, vagy tanyaként szerepel;
- a jelzáloghitel mögött fedezetként csak a megvásárlásra felajánlott ingatlan szerepel.

A hiteladósra (vagy zálogkötelezettre) vonatkozó szociális feltételek, amiket a hiteladósnak kell igazolnia:

- a hiteladós vagy a vele egy háztartásban élő házastársa vagy élettársa aktív korúak ellátásában részesül, amelynek formája rendszeres szociális segély vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatás;
- a hiteladós, vagy a vele egy háztatásban élő házastársa vagy élettársa a háztartásban legalább 1 gyermeket nevel, akikre tekintettel családi pótlékra jogosult;
- a hiteladós állandó lakhelye 2011. szeptember 28-án és azt követően folyamatosan a fedezetül felajánlott lakóingatlan;
- a hiteladósnak a megvásárlásra felajánlott ingatlanon kívül nincs más lakóingatlanon használati joga.

A szociális feltételek meglétét a hiteladósnak a hitelező bank fiókjában (kizárólag a bank által kiküldött értesítőben meghatározott fiókban) kell igazolnia, amihez mindössze az alábbi 2 igazolást kell beszereznie:

- a hiteladós (vagy a hiteladóssal egy háztartásban élő házastárs, illetve élettárs) rendszeres szociális segélyben, vagy foglalkoztatás helyettesítő támogatásban részesül. Ezt az önkormányzati jegyző igazolja.
- a hiteladós, vagy a vele egy háztatásban élő házastársa vagy élettársa a háztartásban legalább 2 gyermeket nevel, akikre tekintettel családi pótlékra jogosult. Ezt a Magyar Államkincstár igazolja.

Az eljárás során az Eszközkezelő akkor veszi fel a kapcsolatot a hiteladóssal, amikor már minden jelzálogjoggal rendelkező pénzügyi intézmény:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- jóváhagyta azt, hogy a tulajdonjog a Magyar Államhoz kerüljön;
- elfogadta a Nemzeti Eszközkezelő által fizetendő vételárat;
- lemond a hiteladóssal szembn fennálló minden további követeléséről.

A Nemzeti Eszközkezelőhöz az ügyet a hitelező továbbítja. Ezt követően az Eszközkezelő felveszi a kapcsolatot a hiteladóssal, időpontot egyeztet vele, hogy a lakóingatlant leltárba vegye, valamint, hogy megkössék az adásvételi szerződést és a bérleti szerződést.


Mint írják, a jogosultsági feltételek bővülése nyomán a felajánlott ingatlanok száma várhatóan jelentősen meg fog nőni, mivel már nem feltétel a kényszerértékesítésre jelölés, sem a két, családi pótlékra jogosító gyermek nevelése. Így az egy gyermeket nevelők is jogosultak lehetnek, amennyiben teljesül a többi feltétel (a hitelszerződésre, az ingatlanra és a szociális rászorultságra vonatkozó feltételek). Az Eszközkezelőhöz - a banki visszajelzések alapján - várhatóan szeptember-októberre fognak beérkezni a tömeges ingatlanfelajánlások, tekintettel arra, hogy nemcsak az Eszközkezelőnek, hanem a pénzintézeteknek is fel kell készülniük a kérelmek befogadására és feldolgozására.

"A Nemzeti Eszközkezelő programjáról egyelőre korai mérleget vonni. Az Eszközkezelő által működtetett program három szereplő együttműködésén alapul. Az ingatlan vásárlások száma nagymértékben függ attól, hogy a hiteladósok a hitelező bankkal karöltve mennyi ingatlant és milyen ütemezés szerint ajánlanak fel megvételre. Mivel az év első felében a felajánlás még a kényszerértékesítési kvótába jelöléshez volt kötve, a bankok az ingatlan felajánlásokkal inkább kivárták a júniusi törvénymódosítást. A módosításnak köszönhetően a kényszerértékesítésre jelölés immár kikerült a feltételek közül, és a döntéshozók a szociálisan rászorult jogosultak körét is bővítették. Várakozásaink szerint a program gyakorlati megvalósítása szeptember-október folyamán vesz lendületet" - mondta el a Pénzcentrum.hu érdeklődésére a Nemzeti Eszközkezelő.


Továbbra is kérdés ugyanakkor, mekkora forrás áll rendelkezésre? Matolcsy György írásbeli válasza szerint az idén megvásárolt 8 darab ingatlan 27 millió forintot kóstált, ez tehát azt jelenti, hogy ingatlanonként mintegy 3 millió 375 ezer forintot költöttek el. Óvatos becsléssel is tehát az idén mintegy 30 milliárd forintra lenne szükség. Arról nem is beszélve, hogy ~3,3 milliós vételárnál jóval többe is kerülhetnek a különböző városokban felajánlott ingatlanok. Az Eszközkezelő tájékoztatása szerint viszont nincs ok aggodalomra, mint írják, a jövő évi költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, a rendelkezésre álló forrásokat az elfogadott törvény fogja szabályozni.

A programba kerülést a törvénymódosításnak köszönhetően immár a hiteladós is kezdeményezheti a hitelt nyújtó bankjánál, vagy a követeléskezelőnél. Részben emiatt, részben a megváltozott feltételek miatt a bankoknak fel kell készülni az ügyfelek tájékoztatásra, a kérelmek befogadására, és feldolgozására. Ha a bank a hiteladós szándéknyilatkozatát befogadta, a jogszabályi feltételek meglétét ellenőrizte, valamint jóváhagyta az adásvételt, akkor az ügylet a hitelezőtől a Nemzeti Eszközkezelőhöz kerül. Ha ugyanarra az ingatlanra több bank is bejegyeztetett jelzálogjogot, akkor a társaság mindegyik hitelezőt bevonja az eljárásba. Fontos, hogy az eljárás idejére a végrehajtási eljárást a bank felfüggeszti, így a hiteladóst nem érheti hátrány. A konstrukció sarkalatos eleme, hogy a hiteladós tartozását a bank elengedi. A korábbi ingatlantulajdonosból bérlő lesz, aki - határozatlan időre szóló bérleti szerződés megkötésével méltányos bérleti díj megfizetése ellenében - családjával együtt az otthonában maradhat. Az eljárás során felmerülő összes költséget - adminisztrációs költségek, ügyvédi munkadíj, műszaki ellenőrzés, műszaki átadás-átvétel - a Nemzeti Eszközkezelő fedezi. Így az eljárás a hiteladós szempontjából teljes egészében díjmentes.

 

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 4. szerda
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?