Karácsony második napjától honvédségi lajtos kocsik biztosítják majd az egészséges ivóvizet csaknem 300 településen - írja az atv.hu.
Az Európai Bizottság december 25-ig adott haladékot Magyarországnak, hogy biztosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén, bór fluorid tartalmát. Az előírt értékeknek "csak" 365 településen, összesen 871 ezer lakost érintően nem felel meg a vízminőség.
Ugyanakkor az Ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van, a belügy adatai szerint idén december végére mindössze 92 településen lesz az uniós elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvíz. A végső határidő 2014 év vége, de az nem igazán életszerű, hogy másik 18, szintén nagyszabású dél-alföldi projekt ugyanabban az időben készüljön el, már csak azért sem, mert a szakértelemmel rendelkező kivitelezőből csak 2-3 van a régióban.
A többi településen azonban meg kell oldani az átmeneti vízellátást - erre vonatkozóan a Honvédelmi Minisztérium kapott megbízást. Erre a feladatra a kormány mintegy 2,85 milliárd forintot különít el.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








