Egységesen 3,9 százalékkal emelkedik a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló mintegy ezer lakásban - döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Az emeléssel a havidíj egy összkomfortos, szociális alapon bérbe vett lakásnál négyzetméterenként 336 forint lesz, míg egy piaci alapon kiadott összkomfortos lakásnál négyzetméterenként 873 forint.
Újdonság, hogy a nem szociális alapon bérlő lakóknál megszűnik az a feltétel, mely szerint a bérlőnek 12 hónapra előre, egy összegben kell megfizetnie a lakbért. Ehelyett beépítik az óvadék intézményét, vagyis hathavi összeg befizetése esetén lehetne újabb öt évre kivenni egy lakást. További feltétel, hogy az érintettnek ne legyen hat hónapot meghaladó lakbér-, illetve rezsitartozása.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







