Perre készül Algyő két ingatlancég ellen, amelyek azt hirdetik, mobilház-lakóparkot nyitnak a település határában, a fürdő mellett. A terület az önkormányzaté, és föl sem merült, hogy eladja - írja a Délmagyarország.
A hirdetés szerint a zöldövezetben kialakítandó mobilház-lakóparkba 130-450 négyzetméteres összközműves, korlátozott számú házhelyekre előjelentkezéseket fogadnak. A tervek szerint a mobilház-lakóparkban kialakításra kerül orvosi rendelő, gyógyszertár, élelmiszerüzlet, étterem, 24 órás gondnokság és őrzés-védelem, gyermekjátszótér, sportpályák, horgásztó, sőt kerti-party-park is.
Nagyobb térképre váltás
A lap szerint az építtető tisztában van azzal, hogy a terület az önkormányzaté. A felvetésre, mi lesz, ha a település nem adja el a területet, azt válaszolták, hogy akkor majd találnak egy másikat.
A helyi polgármester szerint az önkormányzatnak egyáltalán nem áll szándékában eladni az ingatlant, amit a helyi strand bővítése céljából vásároltak meg. A képviselő-testület most azt vizsgálja, hogyan lehet - büntetőjogi vagy polgári perben - elégtételt venni a hirdetőkön. Mert ha nem is gyűjtenek pénzt a jelentkezőktől, a községnek erkölcsi kárt okoztak, és nem utolsósorban: félrevezetik az embereket.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







