2011 harmadik negyedévében is emelkedett Magyarországon a végrehajtások száma. Az első negyedévhez képest 15 százalékos, a második negyedévhez képest pedig 5 százalékos az emelkedés. A korábban napvilágot látott több ezres, százezres számokkal ellentétben azonban 2011-ben az ingatlan árveréseket követő kilakoltatások száma 200 alatt maradt.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara statisztikái alapján 2011 harmadik negyedévében a Kamarához beérkezett ügyek száma összesen 135 145 volt, ami 14 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakában beérkezett 93 262 ügyhöz képest. A végrehajtási ügyek többsége továbbra is "kis követelés", ami nem éri el a százezer forintos összeghatárt, és mindössze 20 százalékban beszélhetünk 500 ezer Ft feletti követelésről.
Az úgynevezett "kis követelések" többnyire közüzemi tartozásból állnak össze: víz, áram, gázdíj, valamint mobilszolgáltatónál és parkoló társaságnál be nem fizetett tartozás. 2011 harmadik negyedévében 705 alkalommal került sor sikeres ingatlanárverésre, ez az érkezett ügyszám 0,52%-a. 2010 harmadik negyedévéhez képest ez a szám 34%-kal emelkedett. Az ingatlan árverések nagyjából 50%-a volt lakóingatlan árverés.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







