14 °C Budapest

Új törvény jöhet a fémlopások visszaszorítására

MTI
2012. szeptember 27. 10:02

Az utóbbi időben minden napra átlagosan 24 fémlopás jutott, a bűncselekmények csak tavaly 1,8 milliárd forintos kárt okozhattak; a hatóság az első hét hónapban 20 milliárdos büntetést szabott ki a szabályszegésen ért cégekre. Az anomáliák felszámolására, a kiskapuk bezárására a szaktárca előtt több javaslat is fekszik - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

A lap kérésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által elkészített összeállítás szerint tavaly 8500 fémlopást regisztráltak. Különösebb változást az idei év sem hozott: január eleje és június vége között 4300 bűncselekményt követtek el a színesfém-tolvajok.

A kimutatás szerint legtöbbször a fővárosból és Pest megyéből jelentettek lopást, de számos eset történt Borsodban is. A rendőrségi tapasztalatok szerint az elkövetők között megtalálhatók a fémlopásra berendezkedett, visszaeső bűnözők csakúgy, mint alkalmi fémtolvajok. Az ellopott távvezetékek, vaskapuk, kültéri szobrok egy részét azonnal külföldre szállítják, másik részét itthoni öntödékbe, vagy illegálisan fenntartott telepekre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte: jelenleg is keresik az illegális fémkereskedelem visszaszorítását leginkább szolgáló megoldásokat. A tárca szakemberei a fémtörvény több átfogó módosítási variációját is elemzik, a kiskapukat bezáró javaslatokat most készítik elő.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?