A telefonadó a vállalkozások közül azokat sújtja majd leginkább, akiknek a főtevékenységéhez elengedhetetlen a rendszeres, sok hívásból álló telefonálás. Ilyenek például a direktmarketinges, telefonos közvéleménykutató-cégek, illetve egyes call centerek. Teljesen váratlanul érte őket a bejelentés, pláne az, hogy év közben kellene alkalmazkodniuk - írja a Napi Gazdaság.
A Direkt Marketing Szövetségnél nem tartják szerencsésnek az évközbeni bevezetést, hiszen a cégek nem terveztek ezekkel a változtatásokkal. Valószínűleg borul legtöbjük üzleti terve is, mivel nem képesek megkerülni az adót valamilyen teljesen internetalapú, nem távközlési szolgáltatónak definiált cég technológiájának segítségével.
A call center piac Magyarország gazdaságának és foglalkoztatásának fontos pillérét képezi, hiszen a telemarketinggel foglalkozó cégek árbevétele meghaladja a 4 milliárd forintot - közölte a szövetség. Közel 65 ezer fő dolgozik call center/contact centeres munkakörben, ebből mintegy 4200-an kifejezetten telemarketing területen. A szakma jellegéből adódóan többségében nyugdíjas munkavállalókat, diákokat, családanyákat, megváltozott munkaképességű embereket érinthet hátrányosan a piac visszaesése.
Az új adó bevezetése a mobilos kommunikáció területét is érinti. A mobilmarketing alapeleme az sms, többek között információszolgáltatások, mobil fizetés, promóciók, játékok épülnek rá, amelyek drágulása visszavetheti ezt a Magyarországon tradicionálisan sikeres üzleti területet is.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







