Szlovákia egy hónappal meghosszabbítja a haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás betegséggel összefüggésben áprilisban bevezetett ellenőrzéseket a magyar és az osztrák határon.
Az egykoron egységes, tokaji bortermelő vidék szétválasztása a mai napig húzódó komoly ellentéteket szül a névhasználat kapcsán Magyarország és Szlovákia között. Az ügy végül az Európai Bíróság elé került, az uniós bürokraták azonban elutasították hazánk keresetét.
Magyarország évekkel ezelőtt fordult az Európai Bírósághoz, miután az Európai Bizottság engedélyezte Szlovákiának, hogy a "Vinohradnicka oblast' Tokaj" megnevezést szerepeltethesse a borok eredetmegjelölésének és földrajzi jelzésének elektronikus uniós nyilvántartásában. A napokban született döntés értelmében, mely elutasítja a magyar keresetet, Szlovákiának joga van a magyar Tokajra hasonlító megnevezést. Így marad a jelenleg is fennálló helyzet a magyar és a szlovák fél között az eredetmegjelölés használatában.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint ugyanakkor a Bíróság mostani döntése csak arra vonatkozik, hogy Szlovákia a Tokaj megjelölés mely származtatott alakját használhatja. Ennek értelmében az eljárás tétje nem is az volt, hogy északi szomszédunk egyáltalán jogosult-e a Tokaj eredetmegjelölés használatára. A VM felhívta a figyelmet arra is, hogy a Bizottság az idei év végéig vizsgálhatja, hogy az eljárás alatt beadott dokumentumok megfelelnek-e az uniós jognak. A további lépéseket is a bizottsági vizsgálat eredménye fogja meghatározni. A Minisztérium hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a tokaji bor és a tokaji termelők érdekei mellett.
A szlovákiai borászok természetesen örülnek az Európai Bíróság döntésének. Egy, a határ túloldalán élő őstermelő szerint nemcsak a szőlőtermesztési feltételek ugyanolyanok, mint nálunk, hanem maga a bor előállítási metódusa is. Ez nem véletlen, hiszen a világszerte ismert bortermelő vidék korábban egységes volt. A szlovák tokaji térség kistermelői szövetségének elnöke szerint az évek óta húzódó vita sajnos nem nélkülözte a politikai színezetet, holott a kérdést szigorúan szakmai szinten kellett volna kezelni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


