A Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a Szabadság téri székház felújításával összefüggésben felmerült hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
Háromszázmilliós forgóeszköz hitel tűnt el egy kiskunhalasi gazdasági társaságnál - véli a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya - írja a BAON.hu.
A kereskedelmi bank kiskunhalasi fiókjánál még 2006 tavaszán igényelte a 300 milliós forgóeszköz hitelt, egy új tevékenység kialakítására hivatkozva a gazdasági társaság. A bank fiókigazgatójának jóváhagyása után, a hitelkérelem benyújtását követő néhány napon belül, soron kívül megkaptak 230 milliót. A következő hónapban pedig a maradék 70 milliót is átutalta a cégnek a pénzintézet.
A hitelt a gazdasági társaság azonban nem a kérelemben foglalt tevékenységre használta fel, és végül nem is fizette vissza. A fedezetként felkínált ingatlanokról pedig kiderült, hogy jelentősen túlértékelték ezeket. A gyanúsítottak különböző gazdasági társaságokban lévő üzletrészeit vette utóbb zár alá a nyomozás során a bíróság, azzal a reménnyel, hogy megtérülhessen a kár, illetve annak legalább egy része.
Az ügyben a nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte - mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. - A cég két képviselője ellen különösen nagy kárt okozó csalás, a hitelt nyújtó bankfiók korábbi, 2006-ban hivatalban lévő vezetője ellen pedig különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, illetve vádemelési javaslattal továbbítottuk az iratokat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








