12 °C Budapest

Feltámad a legendás magyar márka, új boltok is nyílnak

MTI
2013. március 1. 15:04

Újabb hazai márkaboltok nyitását, a termékskála bővítését, valamint vezetői személycseréket is tervez Bachar Najari, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. új többségi tulajdonosa.

A szír származású svájci-magyar üzletember pénteken Pécsen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Budapesten az Astoria közelében, a Váci utcában és a Várnegyedben, Pécsen pedig a meglévők mellett még két helyen, köztük a Zsolnay-negyedben szeretne új üzletet nyitni. Hozzátette, már folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások, előkészületek.

A Budapesten építészmérnöki diplomát szerzett, több mint három évtizede Magyarországon élő és magyarul kiválóan beszélő Bachar Najari egy héttel ezelőtt vásárolta meg a gyár 74,5 százalékos tulajdonrészét. A részvényekért 180 millió forintot fizetett, és jövő őszig további félmilliárd forint tőkét nyújt a manufaktúrának.

Bachar Najari szólt arról, hogy gondolkodik a termékkör bővítésén. Úgy vélte: a jelenlegiek mellett érdemes lenne turisztikai célra 60-90 eurós Zsolnay-ajándéktárgyakat is készíteni, ezenkívül lát lehetőséget épületkerámiák előállításában is.

A befektető kitért arra is, hogy már a gyár megvásárlása előtt, ajánlatának kedvező fogadtatásában bízva, igyekezett kapcsolatot építeni Zsolnay-porcelánok lehetséges vásárlóival. Elmondta, hogy a napokban a Zsolnay-termékek iránt érdeklődő cseh és szlovák partnerekkel tárgyalt, a jövő héten pedig egy szaúdi herceggel, majd két héttel később egy szintén szaúdi üzletemberrel találkozik.

Bachar Najari megerősítette: céljai között szerepel, hogy az arab országokban is piacot szerezzen a Zsolnaynak, ugyanakkor rámutatott, a gyár termékei eddig sem voltak ismeretlenek a magas igényű, luxust kedvelő arab vásárlók előtt. A manufaktúra tavaly 100 millió forint értékben exportált árukat, köztük az arab ízlésnek megfelelő porcelánokat Angliába, ahol azok iránt jelentős érdeklődés mutatkozott - mondta az új tulajdonos. Példaként hozta fel, hogy az arab vásárlóknak van igényük jó minőségű kávés- és teáskészletekre, exkluzív dísztárgyakra.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az üzletember a félmilliárd forintos tőkejuttatásról szólva kiemelte: a pénzt fejlesztésekre, oktatásra és marketingre fordítják. Hozzáfűzte, ha szükséges, hajlandó további összegekkel segíteni a gyár eredményes működését, vezetői személycseréket azonban a korábbi veszteséges működés miatt is szükségesnek tart. Egyben reményét fejezte ki, hogy a cég 2013-ban már nem lesz veszteséges.

A mintegy 200 embert foglalkoztató Zsolnay évek óta gazdasági nehézségekkel küszködik, 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt, a 2012-es árbevétele 602 millió forintra becsülhető, a veszteség várhatóan 270 millió forint lesz.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26