A magyar élelmiszer-feldolgozók is elő tudnak állítani nyugati mércével mérve kiváló minőségű élelmiszereket, de ezekre olyan kevés a kereslet, hogy abból egy cég nem tudja fenntartani magát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke.
A magyar élelmiszeriparban vannak a legmodernebb gépsorokkal rendelkező üzemek, de vannak olyanok is, amelyek éppen csak megfelelnek a higiéniai és élelmiszer-biztonsági minimumnak - nyilatkozta az InfoRádiónak Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke.
A szakember úgy véli, a magyar élelmiszer a több évtizedes igen szigorú előírásoknak köszönhetően átlagosan jobb minőségű, mint a környező országok élelmiszerei, a kiemelkedő minőség mégis gyakran hiányzik a kínálatból.
Ezt azzal magyarázta, hogy "a magyar élelmiszeriparban dolgozó vállalkozók nem bolondok": nem azért nem gyártanak nagy mennyiségben rendkívül magas követelményeknek megfelelő terméket, mert nem tudnak, hanem azért, mert nem tudják azokat eladni. A magyar élelmiszeriparnak nagyrészt kell elsősorban kiszolgálnia.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke elmondta: a legjobb minőségű termékek fogyasztása évről évre visszaesik, és mivel nincs fizetőképes kereslet, az export lehet a megoldás, de a legfontosabb piac a hazai - fűzte hozzá.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







