Egyre több magyar cég mehet tönkre

MTI
2012. február 28. 12:39

A magyarországi cégek szerint a tavalyi, csődrekordot hozó év után az idén is enyhén növekszik a tönkremenő vállalkozások száma, különösen erőteljes csődhullámra számítanak a kereskedelemben és a járműkereskedelemben, a mezőgazdaságban és a közösségi szolgáltatásokban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az idén januárban a GKI 800 fős reprezentatív vállalati kutatást végzett az 5 fő feletti létszámú vállalkozások idei kilátásairól, a csődök valószínűségéről. A válaszoló cégek 1 millió 861 ezer munkavállalót reprezentálnak. A válaszokat a válaszadó cég létszámával súlyozva mutatják be.

A GKI szerint a foglalkoztatott létszám szerint a csődhullám újabb csúcsa az 50 fő alatti cégeknél lesz érezhető, de átlag feletti csődszámra számítanak a 100-200 fő közötti, közepes cégek is.

A közlemény szerint a kereskedelmi vállalkozások nyereségességét a tavalyi stagnáló, az idén várhatóan csökkenő lakossági kereslet mellett az ágazati különadó, a minimálbér emelése, az adójóváírás kivezetése miatti bérkompenzációs szükséglet egyaránt súlyosan érint.

Nagyrészt ugyanezen tényezők hatnak a mezőgazdasági cégekre is. Ezen belül a növénytermesztők a földalapú támogatások növekedése miatt kevésbé csődesélyesek, az állattenyésztők körében viszont a romló értékesítési pozíció (takarmányárak emelkedése mellett az áremelési lehetőségek beszűkülése) miatt erősödő csődkockázatra lehet számítani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A GKI szerint a közösségi szolgáltatásokat végző ágazatokra különösen nagy terhet ró az állam akadozó fizetőképessége, a költségvetési megrendelések mérséklődése, miközben a terhek korábban említett növekedése őket is sújtja.

Fontos szerepe van az egyre halmozódó lakossági közműtartozásoknak, de az átalakuló jogi környezet is hátrányos helyzetet teremt a cégek egy része számára.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13