Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt.
A globális szakemberhiány immár ötödik éve folyamatosan nő. A különböző iparágak számára egyaránt nehézséget okoz a megfelelő ember megtalálása és megtartása, ami kihat a gazdasági növekedésre és hatékonyságra. A Hays felmérése szerint, az utóbbi években 14 százalékkal növekedett a szaktudáshiány Európa szerte, ezzel nehéz helyzetbe hozva a vállalatokat. A bérek fölötti nyomás a képzett szakemberek körében is nőtt, hiszen a munkáltatók kénytelenek növelni a béreket annak érdekében, hogy a megfelelő munkaerőt maguknál tartsák.
"Az idei tanulmány rávilágít arra, hogy a kormánynak nagy szerepe van a munkaerőpiac gördülékeny működésében. Több pozitív példát is láttunk arra, hogyan élesztette újjá a munkaerőpiacot az adott piacra jellemző probléma felismerése és annak megfelelő kezelése.
- véli Alistair Cox, a Hays vezérigazgatója.
Magyarország gazdasági fejlődése a 2016-os év első negyedévében lassuló tendenciát mutatott, ami az elmúlt három év legkisebb növekedését eredményezte. Az előzetes adatok szerint, az építő- és ipari szektorban tapasztalható visszaesés okozhatta a gyenge GDP számot. Bár a kiadások általánosan nem változtak, az EU-s támogatások mértéke csökkent, ezáltal kevesebb volt az állami beruházás. Az első negyedév gazdasági visszaesése azonban csak átmeneti, hiszen a jövőben a GDP további növekedése várható. Egy másik jó hír, hogy a Fitch besorolás alapján Magyarország befektetési minősítése emelkedett. A felminősítés mögött a magyar fizetési mérleg, az alacsonyabb külső sebezhetőség, az államadósság csökkenése és a stabilabb bankszektor áll - mondja Tammy Nagy-Stellini, a Hays Hungary ügyvezető igazgatója.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.