Szigorú szabályok védik a gyermeket vállaló alkalmazottakat, mégis számos akadály várhatja azokat, akik a szülési szabadság lejártát követően vissza szeretnének térni a munkába.
Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) néven ingyenes online álláskeresési szolgáltatást indított hétfőn a Nemzeti Munkaügyi Hivatal.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a portál elindítása alkalmából tartott budapestii sajtótájékoztatón kiemelte: a portál fő célja, hogy a munkáltatók és a munkavállalók minél könnyebben, minél egyszerűbben egymásra találjanak.
Kifejtette, hogy a magyar munkaerőpiacnak mintegy harmadát fedi le a munkaügyi szervezet, vagyis minden harmadik magyar álláskereső rajtuk keresztül talál állást. Ez ugyan jó arány, de lehet rajta javítani, például az új internetes szolgáltatással - mondta Czomba Sándor.
Kovács Tibor, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal projektmenedzsere elmondta, hogy már az induláskor több mint 32 ezer önéletrajz és mintegy 3700 állásajánlat található meg a http://vmp.munka.hu oldalon.
Czomba Sándor úgy vélekedett: nagy valószínűséggel a fiatal korosztály lesz a legnagyobb "fogyasztója" az oldalnak, de igyekeztek egyszerűen használható programot alkotni, így azoknak is lehetőséget biztosítani, akik nincsenek annyira otthon az internet világában. Ha a virtuális állásportál sikeres lesz, a munkaügyi szervezet más feladatait is internetes felületre tudják vinni - jelezte az államtitkár.
Kiemelte, hogy a szolgáltatás nemcsak a regisztrált álláskeresőknek, hanem a munkáltatóknak és az állást váltóknak is ingyenes, emellett a portál hiteles, hiszen a munkaügyi szervezet tartja karban a rendszert.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kovács Tibor kifejtette: az állást keresők TAJ-számuk, valamint egy, a munkaügyi szervezettől kapott azonosító segítségével 2-3 perc alatt regisztrálni tudnak a weboldalon, és többféle - egy egyszerűbb és egy komplexebb - önéletrajzot is készíthetnek. Kiemelte, hogy a foglalkoztatók hétfőtől nemcsak nyomtatott formában, személyesen, hanem a Virtuális Munkaerőpiac Portálon is bejelenthetik üres állásaikat. A munkaügyi hivatal bízik benne, hogy ez az egyszerűsítés hosszú távon azt eredményezi, hogy a munkaadók több állást tudnak felajánlani az álláskeresőknek.
Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a portál mintegy 30 millió forintból valósult meg, amelyet európai uniós forrásból biztosítottak.
Az NMH legutóbb közzétett adatai szerint 2013 májusában 515 ezer 100 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 6,7 százalékos, az előző év azonos hónapjához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent. A legtöbb álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.