A jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok; ma az egyetemekre jelentkezők felének nincs papírja nyelvtudásáról. Nem is biztos, hogy a szakközép és szakmunkásképző intézetek diákjainak lehetősége lesz a dokumentum megszerzésére csak az iskolai forrásokra támaszkodva. Egy nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam viszont vagyonokba kerülhet a családoknak.
A nyelvvizsga megszerzéséhez 600-700 óra nyelvtanulás szükséges - mondta el a Pénzcentrum.hu kérdésére Tóth Ildikó, a Katedra nyelviskola tanulmányi igazgatója. Ez az óraszám egy kisebb vagyon, ha magunknak kell megoldanunk. A költségekhez még hozzá jön a nyelvvizsga díja is, ami vizsgatípustól függően 20-30 ezer forint körül van.
Az egyetemre jelentkező hallgatók eddig is többségében a felvételi miatt szerezték meg a nyelvvizsgájukat, az így szerezhető plusz pontok általában az államilag támogatott és a fizetős szakok közötti különbséget jelentették. A diákok épp ezért sűrű sorokban rohamozták meg a nyelviskolákat és a magántanárokat a felvételi előtti évben.
A nyelvvizsgára való, normál tanórákon túli, készülés általában a legjobb iskolák tanulóinak is szükséges. A szakközép és szakmunkástanulók még nagyobb hátrányból indulva juthatnak el a vizsgáig, mivel több helyen alacsonyabb óraszámban tanulják a nyelvet. Nekik szinte biztosan szükségük lesz különórákra, tanfolyamokra. Egy ilyen csoportos tanfolyam óradíja 500-tól 1200 forintig terjedő skálán mozog, a csoport nagyságától és nyelviskolától függően. Tehát a legnagyobb csoportokban alap szintről 250 ezer forint körüli összegért eljuthatunk a nyelvvizsga előkapujába, ehhez nagy szorgalom és több száz óra otthoni tanulás is szükséges. A kisebb csoportokban ez az összeg akár 600 ezer forintig is nőhet, nyelvvizsgadíjjal és kifejezetten arra felkészítő tanfolyammal együtt még tovább.
Az alacsony tanári fizetés a diákok veszte!
A középiskolai oktatás legnagyobb problémája a tanárok fluktuációja. Bár, ahogy Tóth Ildikó elmondta a nyelviskoláknak egyre nagyobb konkurenciát jelent a középiskolai nyelvoktatás fejlődése. Egyre kevésbé fordult elő például az elmúlt években, hogy a diákok nem kapták meg az alapvető nyelvoktatást az intézményekben és ezért kellett volna nyelviskolát keresniük.
A tanárváltások jelentősen megnehezítik a diákok dolgát; a nyelvtan évenkénti újrakezdése hátráltatja a nyelvvizsgára való felkészülést és magánórákra kényszeríti a diákokat. A nyelvtanárok lehetőségei a legnagyobbak a pedagógus szakmát választók között, többen vállalnak fordítást, tartanak magánórákat vagy szerződnek el nyelvstúdiókhoz a nagyobb fizetés reményében. Emiatt alakulhat ki az a magas fluktuáció, ami több iskolában is problémássá teszi a nyelvoktatást.
Nyelvvizsgadíjak
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Amennyiben még sikerül is a középiskolában elsajátítani a nyelvet a választott nyelvvizsgára fel kell készülni, hiszen az iskolai órák feladata nem a típusfeladatok begyakoroltatása. A nyelviskolák felkészülésért 32 - 62 ezer forintot is elkérhetnek, az óraszámtól és a csoport nagyságától függően. Az iskolában használt tankönyvek és egyéb tananyagok sem olcsók, egy évben közel 6-7 ezer forintba is kerülhet egy csomag. A tanárok változása miatt egy szinthez sokszor több tankönyvet kell megvásárolnia a szülőknek.
Miért kell egyetemre nyelvtudás?
Alapvető elvárás lenne az, hogy egyetem elvégzése lehetetlenség egy idegen nyelv aktív tudása nélkül. Valljuk be, még a saját elméink is idegen nyelven publikálnak, lehetetlen a tanulás a tudományágunk nyelvének ismerete nélkül. Az új javaslat miszerint már az egyetemre való bekerülés feltétele lenne a nyelvvizsga, megkönnyítené az egyetem dolgát, akár az első félévtől kezdve bátrabban használhatnának a karokon idegen nyelvű irodalmat. Kérdés az, hogy erre mennyire van szükség és mennyire célszerű kiszervezni e módon az egyetemekről a nyelvoktatást.
A legtöbb esetben a munkáltatók nem kérik a papír meglétét - mondta el kérdésünkre Tóth Ildikó. A felvételi eljárás része legtöbbször a szóbeli idegen nyelvű beszélgetés, mivel a nyelvvizsga megléte sokszor nem garancia a nyelvtudásra. A frissen nyelvvizsgázott hallgatók azért meg tudnak szólalni az adott nyelven - tette hozzá a szakértő.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.
-
Lakásbiztosítás: milyen kár ellen véded az otthonod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink pénzügyileg hogyan készülnek fel az ingatlanukat érintő káreseményre.