Sokáig munkanélküli lehet a 6000 elbocsátott közalkalmazott

Pénzcentrum
2012. január 16. 10:04

Egy segítőprogrammal csökkenteni lehet azok számát, akik a közszférából kikerülve sokáig a munkanélküliek táborát gyarapítanák - mondta a Manpower üzletfejlesztési igazgatója. G. Nagy Balázs szerint egy közalkalmazottnak a versenyszférában való elhelyezkedését általában két tényező gátolja: a nyelvismeret hiánya és a közalkalmazotti attitűd.

A több mint hatezer munkahely megszűnése mindenképpen emeli a munkanélküliek számát - véli a Manpower Magyarország üzletfejlesztési igazgatója. G. Nem mindegy, hogy indul-e úgynevezett gondoskodó elbocsátás program, ami a szakember szerint már egy dolgozó elbocsátásánál is szükséges lenne, nem hogy több ezernél. G. Nagy Balázs azt mondta: olyan program kell, amely többek között arra tanítja meg a dolgozókat, melyek azok az értékei, amelyek előnyt jelenthetnek a munkavállalásnál.

Hozzátette: Magyarországon ilyen programok inkább multinacionális cégeknél voltak jellemzőek. A szakember ugyanakkor példaként hozta fel, hogy Angliában a védelmi minisztériumnál volt olyan év, hogy 17 ezer főt kellett elbocsássanak, itt mindenkinek biztosított volt a programban való részvétel, függetlenül attól, hogy már elbocsátották, vagy éppen a felmondási idejüket töltötték. Az eddigi adatok azt mutatták, hogy fél év elteltével a programban résztvevők több mint 90 százaléka talált megoldást életének folytatására, akár alkalmazottként, akár önálló vállalkozás indításával, vagy éppen nyugdíjba vonulással.

G. Nagy Balázs elmondta: Magyarországon a közszférában dolgozók versenyszférában való elhelyezkedésének két nagy korlátja lehet, egyrészt a nyelvismeret hiánya, másrészt pedig a munkához való hozzáállás, azaz az attitűdváltás nehézségei. A szakember hozzátette: manapság a versenyszférában hat hónap - egy év, amíg sikerül állást találni, erre kell felkészülniük az érintetteknek.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20