0 °C Budapest

Nincs nyelvvizsgád? Nem mehetsz egyetemre

MTI
2011. július 26. 19:02 1 perc

A jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok; az iskolai képzés keretei között megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt is - közölte az oktatási államtitkárság a hamarosan elkészülő nyelvoktatási stratégia kapcsán.

A változtatásra megfelelő felkészülési időt hagy a törvény, a szándék az, hogy azokra a diákokra vonatkozzon, akik még el sem kezdték a középiskolát - jelezte az államtitkárság, hozzátéve: a cél, hogy a közoktatás megerősítésével párhuzamosan a nyelvoktatás színvonala is emelkedjen, és a fiatalok megfelelő nyelvi tudás birtokában kezdhessék meg felsőfokú tanulmányaikat.

A közlemény szerint fontosnak tartják továbbá, hogy a szülők anyagi lehetőségeitől függetlenül, az iskolai képzésben szerezzenek nyelvtudást, illetve ezt igazoló nyelvvizsga-bizonyítványt a diákok.

Kiemelték: a nyelvoktatási stratégia rövidesen végleges formát ölt, s ekkor fogja a részleteit ismertetni az oktatásért felelős államtitkárság.

Az államtitkárság közleményében kitért arra is, hogy a hosszú távra szóló program diákok százezreinek jövőjét befolyásolhatja, hiszen megfelelő nyelvtudás hiányában nehezebben tudnak elhelyezkedni, az életben boldogulni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok jelentős hányada azért nem kap diplomát, és nem jut megfelelő álláshoz, mert nincs meg a szükséges nyelvvizsgája. Ráadásul a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sokan azon a nyelven sem tudnak megfelelően kommunikálni, amelyből államilag elismert vizsgát tettek - olvasható a kommünikében.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57