8 °C Budapest

Megszólalt Orbán a külföldi munkavállalásról: nem is olyan nagy baj?

Pénzcentrum
2012. augusztus 29. 10:05 2 perc

Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kormány - mondta a kormányfő a Vas Népe című napilapnak. Orbán Viktor a kedden megjelent interjúban leszögezte, hogy a legfontosabb ügynek a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti jelenleg.

Orbán Viktor elmondta: jövőre a jelenlegi 205 ezerről 300 ezerre emelik a közmunkások számát, a cél pedig változatlan: tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozva ötmillió, de inkább öt és fél millió ember dolgozzon Magyarországon.

A kormányfő a legnagyobb ügynek jelenleg a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti, szerinte ugyanis a magyar gazdaság sikerének kulcskérdése, hogy a fiatalokat, az 55 év felettieket, a gyermeknevelésből visszatérőket, valamint a tartós munkanélkülieket alkalmazó vállalkozások a mainál jóval kisebb járulékot fizessenek. A kisvállalkozásoknak könnyített adózást vezetnek be, az áfaigénylést pedig úgy alakítják át, hogy az "fair legyen".

Orbán Viktor elmondta, hogy a belső fogyasztásra termelő cégek helyzete egyre nehezebb, mert az emberek egyre óvatosabbak, tartanak attól, hogy hitelt vegyenek fel, majd abból vásároljanak, építkezzenek. A hitelválság hatásai miatt ez érthető, hiszen "aki egyszer már megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza" - fogalmazott.

Orbán Viktor szerint az emberek biztonságérzete mindennél fontosabb, ezért a kormány gátat szabott a rezsiköltségek emelésének, gondoskodott a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szavai szerint az, hogy többen külföldön vállalnak munkát a magasabb fizetés reményében, szintén azt mutatja, a magyar ember hajlandó dolgozni a boldogulásáért. Az nem probléma, hogy valaki kimegy, és egy, két, három országban is kipróbálja magát, aztán pedig hazajön, mert ettől csak megerősödik az ország. A gond az, ha nem szabad választásból, hanem kényszerből mennek külföldre az emberek - mondta a miniszterelnök.

Azt kellene elérni, hogy megőrizzék mozgékonyságukat, bátorságukat, nyitottságukat, és ha kimennek is dolgozni, megmaradjanak magyarországi kötődéseik, és ne vesszen el a hazatérés lehetősége - fűzte hozzá.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17