22 °C Budapest

Megkapják elmaradt bérüket a Malév egykori dolgozói

Pénzcentrum
2012. május 22. 16:32

A Malév Zrt. üzemelésének leállása utáni időszakban a légitársaság felszámolását jogszabály alapján kijelölt felszámoló irányítja, kiemelt feladataként kezelve az alkalmazottak járandóságainak kifizetését - közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium annak kapcsán, hogy a légitársaság egykor dolgozói tüntettek elmaradt járandóságuk kifizetéséért.

A közlemény szerint a dolgozók a bérüket és az állásidőre járó juttatásaikat 2012. január és február hónapokra a Malév Zrt. forrásából rendben megkapták. A 2012. márciusi béreket a Bérgarancia Alapból terhére április végén fizették ki. Az áprilisi követeléseket ugyanebből a forrásból 2012. május 22-én teljesítik.

A minisztérium szerint a munkaügyi központ fokozott figyelemmel kíséri a Malév megszűnése miatt elbocsátott munkavállalók ügyeit. Kihelyezett szolgáltatásokkal, információs napokkal, állásbörzékkel segíti a légitársaság korábbi dolgozóinak mielőbbi elhelyezkedését.

Ma több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének. Az érdekképviseletek követelték egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését, és azt, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?