3 °C Budapest

Megdöbbentő számok: ennyien vándoroltak ki tavaly Németországba

Pénzcentrum
2014. május 22. 18:33

Csaknem 60 ezren költöztek Magyarországról Németországba tavaly a német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint.

A Destatis előzetes adatai alapján 2013-ban 58 993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54 827-hez képest. Magyarország ezzel az ötödik helyen áll a bevándorlók száma alapján összeállított listán. Összesen egyébként 135 614 magyar állampolgárságú embert tartott nyilván 2013 év végén a német statisztikai hivatal. Ez közel 29%-kal több mint az előző évben, és a második olyan ország, ahol a legtöbb magyar bevándorló élhet. Az első helyen - 300 ezer ott élő magyarral - az Egyesült Királyság áll.

Ugyanakkor a vándorlási mérleg - a bevándorlók és a kivándorlók különbsége - 7,2 százalékkal kisebb bevándorlási többletet jelez, mint egy évvel korábban. Tavaly 34 681 fő költözött Németországból Magyarországra, az egy évvel korábbi 28 619 után, a bevándorlási többlet így 24 312-re csökkent a 2012-ben regisztrált 26 208-ról.

Tavaly összesen 1 226 000 bevándorló érkezett Németországba, ami húszéves csúcsot, éves szinten pedig 13 százalékos növekedést jelent.

A bevándorlási folyamat szerkezete nem változott lényegesen, tavaly is az uniós társállamokból érkeztek a legtöbben, összesen 780 ezren. Az EU-n belül továbbra is főleg az euróövezet déli régiójából és az unió keleti részéből költöznek Németországba.

Olaszországból például több mint 60 ezren vándoroltak ki Németországba 2013-ban, az egy évvel korábbi 45 ezer után, a Spanyolországból Németországba költözők száma pedig 37 ezerről 44 ezerre emelkedett.

Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országból érkezett bevándorlók száma a 2012-ben regisztrált 290 ezerről 309 ezerre emelkedett, míg a 2007-ben csatlakozott Romániát és Bulgáriát együttvéve 175 ezerről 194 ezerre emelkedett a bevándorlók száma.

JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A beköltözők elsősorban a leginkább prosperáló nyugati tartományokban, vagy Berlinben telepednek le. A tavaly érkezett bevándorlók négyötöde hat tartományban - Bajorországban, Baden-Württembergben, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben, Alsó-Szászországban és Berlinben - koncentrálódik a Destatis kimutatása szerint.

KATTINTS! Külföldön dolgozol? Szinte biztos a luxusnyugdíj

A mostani németországi adatok is azt mutatják, hogy folyamatosan növekszik a külföldön munkát vállaló magyarok száma. Ők egyébként nemcsak magasabb bérre számíthatnak, de idősebb korukban is magasabb színvonalon élhetnek. A nyugdíj kiszámításánál ugyanis a legtöbb esetben figyelembe veszik a legrövidebb külföldi szolgálati időt is. Így akár több országból is kaphatunk egyszerre nyugdíjat, melyeket összeadva akár igen magas összeg jöhet ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.11.29 15:00
Ismerjétek meg irodavezetőnket, Dombovári Andreát, aki biztosítja, hogy csapatunk minden nap gördülé...
hrdoktor  |  2024.11.29 09:10
A szamárköhögés egy rendkívül fertőző légúti betegség, amely tüsszentés és köhögés útján terjedve gy...
laskainelli  |  2024.11.26 12:24
Egyes extrém párkapcsolati dinamikán kívül nehéz egyértelműen eldönteni a feleknek, hogy van-e közös...
coachco  |  2024.11.06 21:56
Mert igenis, minden mindennel összefügg. Az olvasás a körmökkel, Nápoly Budapesttel, Máddal... [......
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?