Máris milliókat keresnek a TV2 új sztárjai

Pénzcentrum
2012. augusztus 20. 13:03

Tetemes összegű sztárgázsiért fogadták el a felkérést az új tehetségkutató, a The Voice zsűritagjai - írja a Bors. A bulvárlap úgy tudja, a négy ítész egyike 7 millió forintért vállalta el a zsűrizést.

A Megasztár 4. és 5. szériájának zsűritagjai még átlagosan 8 millió forintot kaptak, a produkció 6. sorozatában viszont már ennek a felére csökkent az összeg. A Bors értesülése szerint az ősszel induló The Voice - Magyarország hangja című műsor egyik ítésze 7 millióért vállalta el a zsűrizést. Mivel a tehetségkutató mind a négy mestere új zsűritag, feltehetően mindnyájan hasonló feltételeket kaptak a TV2-től, vagyis - a Bors szerint - nagy eltérések nem lehetnek a javadalmazásukban. A tiszteletdíj rendeltetése, hogy valamilyen szinten kárpótolja a művészeket a kihagyott koncertekért.

Az új tehetségkutató által felkínált gázsi még így is jelentősen elmarad attól, amit a konkurens RTL Klub sikerműsora, az X-faktor mentorai zsebelhettek be, és kapnak majd az ősszel induló új szériáért. Korábbi hírek szerint az X-faktor négy ítésze az előző évadban fejenként 10-12 millió forintot kapott. Várhatóan az új sorozatért ennél 10 százalékkal, vagyis megközelítően 1 millió forinttal kevesebbel kell beérniük.

Még ez is aprópénz viszont ahhoz képest, amit az amerikai X-faktor zsűritagja kapnak. Mint azt korábban megírtuk, a másodvirágzását élő Britney Spears 13-15 millió dollárért, vagyis csaknem 3,4 milliárd forintért. Spears gázsija a tízszerese lenne annak, amennyit a tavalyi szériában a Pussycat Dolls énekesnője, Nicole Scherzinger kapott a mentorságért. A zsűri másik hölgy tagja, Paula Abdul is "csak" 2,5 millió dollárt (562 millió forintot) tehetett zsebre.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 7. hétfő
Regina
37. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34