Kiderült: ennyi a nyugdíja Medveczky Ilonának

Pénzcentrum
2012. április 9. 13:07 2 perc

A 69 éves Medveczky Ilona számára az egyetlen boldogságát kutyái és virágai jelentik, ma már örül annak, hogy nem áldotta meg a sors gyerekkel. Azt ugyanis nagy fájdalommal tudná csak végignézni, ahogy a mostani gazdasági helyzetben küszködne.

A táncművész a Blikknek nemrég arról panaszkodott, maga is megérzi a gazdasági válságot. Elárulta, a téli hónapokban azzal spórolt, hogy a házának nagy részét lezárta, nem fűtötte. 55 ezer forintos nyugdíjából nagyon nehezen jön ki, más jövedelme pedig nincs. Fellépésekre nem hívják, de nem is menne, olyan silány minden manapság a díva szerint.

"Hat éve havonta csak egy napon ülök autóba, próbálok bevásárlást, gyógyszertárat, orvost egyszerre elintézni. Hatalmas szerencsém van, hiszen egy ételkiszállító cég küld nekem ennivalót pusztán szeretetből, a virágaimra sem költök egy fillért sem, mert át tudom őket teleltetni, így az egyetlen, amire rendszeresen pénzt kell kiadnom a rezsi mellett, az a kutyáim kosztja." - panaszkodott Medveczky Ilona.

Mint elmondta, súlyos gerincbetegsége miatt közgyógyellátásban részesül, így a legnagyobb költséget, a gyógyszereket "megússza".


Álom marad a megélhetés az állami nyugdíjból

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Felmérések szerint Magyarországon az öngondoskodás elfogadása erősen életkorfüggő. Valamennyi csoportban többségi nézet, hogy elsősorban az állam feladata gondoskodni az idősek megélhetéséről. Miközben a 60-70 évesek 67 százaléka vallja ezt, a 18-29 évesek között már csak 54 százalékos ez az arány. A nyugdíjas korhoz közel állóknak csak az egynegyede gondolja úgy, hogy elsősorban az egyén felelőssége biztosítani az idős kori megélhetését. Az idősebbek az előző évek tapasztalatai alapján arra számítottak, hogy a nyugdíjból, ha szerényen is, de meg fognak élni.

Tavaly év végén a megkérdezetteknek mindössze a 12 százaléka gondolta úgy, hogy az állami nyugdíja elég lesz a tisztes megélhetéshez, 45 százalékuk pedig biztosra veszi az ellenkezőjét. A célcsoport többi tagja különféle stratégiákat tervez idős korára, a legtöbben a nyugdíj mellett végezhető munkában látják a megoldást. A megkérdezettek körében jelentősen (52 százalékról 58 százalékra) nőtt azoknak az aránya, akik kijelentették: semennyi pénzt nem tudnak félretenni nyugdíjas korukra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 18:27