Izgalmas év lesz 2013 a munkaszüneti-és pihenőnapok tekintetében. Bár eggyel kevesebb lesz a hosszú hétvége, mint idén, egyetlen ünnepnapot sem veszítünk el, mivel egy sem esik majd hétvégére. Az is kiderült, hogyan dolgozunk idén év végén, szilveszter előtt.
Szerdán került nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalókra.
Kevesebb hosszú hétvége jövőre
A legfontosabb, hogy 2013-ban egyetlen olyan ünnep sincs, amely hétvégére esne, viszont az idei évhez képest kevesebb lesz a hosszú hétvége, mivel május 1-je és október 23-a is szerdára esik. A rendelettervezet szerint pihenőnapként megkapjuk augusztus 19-ét (hétfő) és december 24-ét (kedd).
A 2013-as (várható) munkaszüneti napokat mutatja az alábbi táblázat:

Az idei évre vonatkozóan eldőlt az is, hogy pihenőnapként kapjuk meg december 31-ét (hétfő), amit előző szombaton, december 29-én kell bedolgoznunk. Így nem 2, hanem 3 munkanap (december 27 csütörtök, december 28 péntek és december 29 szombat) lesz a két ünnep, azaz karácsony és szilveszter közötti időszakban. Valószínűleg sok munkavállaló szabadságként kiveszi majd december 29-ét, érdemes tehát egy szabadnapot tartalékolnunk, és/vagy előre jelezni főnökünknél, hogy igazán hosszú lehessen a karácsonyi szabadság.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az idei munkaszüneti napokat az alábbi táblázat mutatja:

Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







