Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) értelmében akár kötelezővé is válhat egyes középiskolákban a Katonai alapismeretek című tantárgy - írja a Népszava egy, a nemzeti erőforrás minisztérium által jegyzett és társadalmi egyeztetésre múlt pénteken elküldött kerettantervre hivatkozva.
A dokumentum szerint "az előterjesztés az új Nemzeti alaptantervhez kapcsolódik, annak nemzeti öntudatra, hazafias nevelésre vonatkozó részeivel van összhangban".
A Katonai alapismeretek azonban nem új tantárgy, 2005-ös bevezetése óta 22 oktatási intézményben, jellemzően honvédelmi és műszaki szakközépiskolákban tanítják választható tárgyként, 2012-től közép- és emelt szinten is érettségi vizsgát lehet tenni belőle. Minden középfokú oktatási intézmény szabadon dönthet arról, hogy a tárgyat beilleszti-e a helyi tantervébe, ami történhet szülői-tanulói kérésre (minimális igénylő létszám alapján, ez jellemzően 10 fő) vagy egy külső intézménnyel - például a Magyar Honvédséggel - történő megállapodás alapján.
A nemzeti erőforrás minisztérium által készített anyag szerint a tárgy célja, hogy a diákok "a honvédelem rendszerének ismeretében értsék meg, hogy mit jelent napjainkban az egyén szintjén a hazafiság és a hazaszeretet". A katonai alapismeretek oktatása azonban túlmutat a felsőfokú katonai tanulmányokra való felkészítésen. Ezt a feltevést erősíti az a rész is, miszerint az általános katonai ismeretek segítenek fejleszteni az "önfegyelmet és a kitartást", a tanulók pedig szert tehetnek "olyan általános katonai műveltségre, amely segíti őket eligazodni a napi történésekben".
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







