Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A gyakornoki program keretében mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapon keresztül teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel. A keret 8,5 milliárd forint, ez a tervek szerint 4000 és 10 000 közötti fiatal elhelyezkedését segíti majd - közölte az államtitkár.
A másik konstrukció keretében a létszámukat bővíteni kívánó non-profit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást 12 hónapon keresztül. A tervezett 5 milliárd forintból 1600-2700 közötti fiatal munkába állása támogatható.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







