A Csillag születik egykori sztárja jelenleg egy szabadkai gyárban dolgozik, ami legfőképp üvegszövet gyártással, és többek között szigetelőanyagok előállításával foglalkozik.
240 ezer forinttól indul a Csillag születik versenyzőinek műsora. Akik hamarabb távoztak, kevesebbet kérnek, míg a finalisták magasabb összegeket tehetnek zsebre.
A Blikk értesülése szerint a műsorból leghamarabb távozó két énekes, Mr. Joe és Timi Chen 240 ezer forintot kap egy fellépésért. Gomes a táncprodukciójáért 250 ezret kér.
Krizbai Teca (14) élő zongorakísérettel több mint 310 ezer forintba kerül, csakúgy, mint a győztes, László Attila (14).
A Való Világ negyedik szériájának szereplői szintén több százezer forintot kasszíroznak egy pár órás "fellépéssel". Alekosz, a valóságshow győztese bruttó 325 ezer forintot keres egy alig két órás "műsorral". VV Béci még Alekoszt is lepipálja. Bár a lista szerint ő csak bruttó 287 ezer forintot kaszíroz egy-egy hakni alkalmával, azonban Béci ezért a pénzért csak egy órán keresztül áll a rajongók rendelkezésére. VV Jerzy is szépen keres, ő átlag 170 ezer forintért vállal fellépést.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sokan egy hónap alatt sem keresnek ennyit
Az első négy hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 216 forint volt. Ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóknak 216 597, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknak pedig 200 414 forint volt a bruttó átlagjövedelmük - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna