A közfoglalkoztatottak bére a jövőben is emelkedhet, ha a parlament növeli a piaci szférára érvényes minimálbért - mondta a Magyar Hírlapnak Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője.
A közfoglalkoztatottak bére a jövőben is emelkedhet, ha a parlament növeli a piaci szférára érvényes minimálbért - mondta lapunknak Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője. Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban tartott kőszegi Tranzit fesztiválon kifejtette, a "kormánynak a közmunkatervet végig kell vinnie". A jövő évi költségvetés aktuális változata szerint a kormányzat az ideinél is több, 154 milliárd forintot szánna a programra.
Lőrincz Leó úgy fogalmazott, a legfrissebb adatok szerint január óta több mint kétszázezer fő élt a lehetőséggel. Kiemelte, "ahol a legtöbb a nyilvántartott munkanélküli, ott a legmagasabb a közfoglalkoztatottak száma is, hiszen a részvételhez álláskeresőként regisztrálni kell az illetékes munkaügyi hivatalban". A program altípusokra oszlik, ilyen az önkormányzati közfoglalkoztatás rendszere vagy a kistérségi Start mintaprogram, amely az idén kiegészült további hatvanhat kistérségben induló programmal. Lőrincz Leó kiemelte, a projektek napi nyolcórás, kilenc-tíz hónapos elfoglaltságot jelentenek, és csaknem nyolcszáz ember bevonásával egyéb mintaprogramok is indultak.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







