14 °C Budapest

Döntött a parlament a keretszámok eltörléséről

MTI
2012. december 18. 11:03

A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás az Országgyűlés hétfő késő esti döntésével. A szakminiszter évente szakonként határozza meg, hogy mely képzéseken vehető igénybe ösztöndíj vagy részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, illetve miniszteri határozat állapíthatja meg.

A parlament előbb a költségvetési bizottság erről szóló javaslatát, majd a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokat is elfogadta. Az Országgyűlés 260 kormánypárti szavazattal, 60 ellenzéki nem ellenében fogadta el a költségvetést megalapozó törvénymódosításokat.

Megszűnik a kormány hatásköre az államilag támogatott képzésre felvehető hallgatói létszám - vagyis a keretszámok - meghatározására. A felsőoktatás kormányszintű szabályozásának feladata továbbra is a szakminiszter felelőssége marad, ugyanakkor ez nem a hallgatói létszámok elosztásában nyilvánul meg, hanem a rendelkezésre álló támogatási formák, illetve az előírt minimális felvételi követelmények meghatározására vonatkozik.

A miniszter évente határozattal állapítja meg azt, hogy mely szakokon vehető igénybe állami ösztöndíj, illetve részösztöndíj.

A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet szabályozza majd, azt pedig miniszteri határozat, hogy az egyes szakok állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal támogatott képzésére milyen pontszámmal lehet bekerülni.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a miniszter évente és szakonként is egyensúlyt teremtsen a jelentkezői igények, az állam és a piac elvárásai és a költségvetés lehetőségei, valamint a felsőoktatástól elvárt minőségi feltételek teljesítése között - áll a javaslat indoklásában. Ugyanakkor a mesterképzésben részben megmarad a létszámszabályozás.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
laskainelli  |  2024.09.18 09:24
A hűtlenség a kapcsolatban hosszú időre megtörheti a bizalmat a két fél között. A bizalmat újra meg...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?