A rokkantnyugdíjas drámája: rabszolga lett belőle

MTI
2012. január 7. 13:03

Csaknem egy hónapig fogva tartott a tanyáján egy rokkantnyugdíjast egy dóci férfi, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt állítottak bíróság elé szerdán Szegeden.

A korábban ötször büntetett, analfabéta Raffael János Gusztáv 2011. március 13-án a dóci tanyájára szállította az 53 esztendős sértettet, azt ígérve neki, hogy munkát és szállást ad neki. A vádlott a férfit 2011. április 12-ig akarata ellenére a tanyájának egy furnérlemezből összetákolt melléképületében tartotta, azzal fenyegetve őt, hogy elvágja a torkát, ha ellenkezni mer. A sértett feladata volt a lovak ellátása és más, ház körüli munkák elvégzése.

A vádlott tavaly április 12-én délelőtt a sértettet Csanytelekre szállította, hogy ott - a korábbi fenyegetéssel - arra kényszerítse, hogy a takarékszövetkezetből a teljes nyugdíját vegye fel és adja át neki. A sértett felvett ötezer forintot, de ez előtt jelezte az ügyintézőnek, hogy mi történt vele. A rokkantnyugdíjas férfi a takarékszövetkezet munkatársai segítségével tudta elérni, hogy a vádlott a felvett ötezer forint átvétele után magára hagyja.

Raffael János Gusztáv azzal védekezett, hogy megsajnálta, befogadta a hajléktalan férfit, és a családtagjaihoz hasonlóan etette, itatta a sértettet. A vádlott azt mondta, cserébe azt várta el a férfitól, hogy alkalmanként fuvarozza el gyermekével az orvoshoz, s néha segédkezzen a ház körül.

A sértett a bíróság előtt is elmondta, hogy félt a nála több mint háromszor nagyobb testsúlyú vádlottól, rettegett attól, hogy az bántalmazza, "összetöri a csontjait". A férfi azt állította, a vádlott családtagjai a bíróság folyosóján, a vallomástétel előtt is megfenyegették.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
laskainelli  |  2024.09.18 09:24
A hűtlenség a kapcsolatban hosszú időre megtörheti a bizalmat a két fél között. A bizalmat újra meg...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26