A gyerekek nem sokat tudnak a családi költségvetésről

Pénzcentrum
2012. május 28. 11:06 3 perc

Egy országos tudásverseny tanulságai szerint a gyerekek bár megértik a pénzügyi, gazdasági információkat tartalmazó szövegeket, és jól teljesítenek a pénzügyi szituációs feladatok során is, viszont a családi költségvetés összeállítása kisebb nehézséget okoz a felső osztályos tanulók számára.

A "K&H Vigyázz, Kész, Pénz!" országos tudásversenyre általános iskolai tanulók nevezhettek, 3-5 fős csapatokkal, 4 kategóriában (1-2. osztályosok, 3-4. osztályosok, 5-6. osztályosok, 7-8. osztályosok). A online forduló után a legjobb csapatok a regionális középdöntőkben - Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Győrött és Miskolcon - mérhették össze tudásukat. A verseny május 11-én ért véget a budapesti döntővel, amely során kategóriánként 8 csapat versenyzett egymással.

A szervezők a verseny feladatainak összeállításakor törekedtek arra, hogy a mindennapi pénzügyekkel kapcsolatos feladatokkal tegyék próbára a gyerekek pénzügyi tudását. A verseny során számos, a gyakorlati életben is előforduló szituáció elé állították a gyerekeket, valamint különböző típusú, a mindennapokhoz és a pénzügyekhez kötődő szöveges feladatot is kidolgoztak az általános iskolások számára. A feladatok között szerepelt boltos játék, családi költségvetés összeállítása, költségcsökkentő játék, továbbá híradós, telefonos pénzügyi tájékoztató szöveg, lakásvásárlással kapcsolatos szöveges feladvány és egy szülő által írt hétköznapi, bevásárlásról szóló levél megértése és feldolgozása is.

A verseny eredményei, tanulságai nagyon bíztatóak, hiszen a szervező beszámolója szerint a pénzügyi szöveges feladatokat a gyerekek a vártnál hamarabb oldották meg, valamint a gyakorlatias pénzügyi szituációkban is kiválóan teljesítettek, egyedül a családi költségvetés tételeinek összeállítása okozott nagyobb problémát a felső osztályos tanulóknak.

"Tapasztalataink szerint, ha a gyerekek tisztában vannak az alapvető gazdasági fogalmakkal, a legnehezebb szövegeket is képesek feldolgozni. Erre jó példa a verseny döntőjének híradós játéka, ahol gazdasági hírekkel kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolniuk a gyerekeknek, amelyre 90 százalékban jó megoldást adtak a csapatok. Az alsós tanulók nagyon jól teljesítettek a boltos játékban, ahol egy igazi bolti szituációt modelleztünk: a gyerekeknek egy bevásárló lista tételeit kellett megvásárolniuk a "játékboltban" figyelve arra, hogy ne lépjék túl a bevásárlásra adott keretösszeget. Ezt a feladatot a csapatok több mint 80 százaléka hibátlanul oldotta meg" - számolt be Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"A felsősök feladatai közé tartozott egy bolti vásárlás blokkjának megvizsgálása és a felesleges tételek kiválasztása, amit az összes csapat hibátlanul teljesített. A családi költségvetés meghatározása azonban gondot okozott a diákok számára, hiszen a felső osztályos tanulók 37 százaléka nélkülözhető tételként jelölte meg a különböző számlák befizetését, valamint a csapatok többsége elfelejtette a villanyszámlát, vízszámlát, lakbért és egyéb rezsi költséget megemlíteni a kiadási tételek között míg a szerencsejáték a családi költségvetés bevételi oldalán szerepelt a csapatok 40 százalékánál" - osztotta meg a tapasztalatokat Horváth Magyary Nóra.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?