25 °C Budapest

300 ezer forint alatt keresel? Ez vár rád is

Pénzcentrum
2011. július 12. 11:32

Hétfőn elfogadta a parlament a 300 ezer forint alatti keresetűek munkabérének emelését ösztönző törvényjavaslatot. A munkaügyi ellenőrök figyelik majd. Aki a mulasztott, határozatot kap, és két évig nem vehet részt közbeszerzésben. De elég a dolgozók kétharmadánál megtenni az előírt béremelést.

244 igen, 86 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta hétfőn az Országgyűlés a Rogán Antal nevéhez fűződő, Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Ennek értelmében a Munka Törvénykönyve úgy egészül ki: felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben határozza meg a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékét, és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékét. A béren kívüli juttatásokról szóló rész indoklása, hogy a kormány meghatározhassa, a dolgozók számára juttatott béren kívüli juttatások (így többek között az iskolakezdési támogatás, helyi utazására szolgáló bérlet) mértékét milyen szabályok alapján lehet figyelembe venni a munkabér nettó értékének megőrzése során.

Visszavonták viszont azt a módosító javaslatot, ami azt is kormányrendeletben határozta volna meg, milyen számítási módszerek alapján kell a béremelést végrehajtani.

Nem kell, hogy mindenki jobban járjon

Ha a munkáltató nem hajtja végre a rendeletben meghatározott emelést, a munkaügyi hatóság az ellenőrzéskor határozatot hoz, de nem bírságol. Nem jár viszont még határozattal sem a béremelés elmulasztása, ha ha a munkáltató igazolja, hogy az érintett munkavállalók legalább kétharmada esetén eleget tett az elvárt mértékű munkabéremelésnek. Ha egyébként más mulasztás miatt bírságra kerül sor, akkor a béremelés elmulasztását is figyelembe veszik a bírság kiszabásakor.

Két évig feketelistán

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azok a cégek, akik nem teljesítik a béremelést, és erről a hatóság határozatot adott ki, akkor a jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet.

2014-ben hatályát veszti

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba, és 2014. január 2-án veszti hatályát. A közben fellépő jogkövetkezmények, azaz például a közbeszerzésekből történő kimaradás nem veszti érvényét ez után sem. 

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?