Növekedett a három hónap alatt elindított kivitelezések értéke 2024 első negyedévében.
Százezernyi nő szenved ettől Magyarországon: nem egyszerű a helyzetük, mégis lehet rá megoldás
Nőnap közeledtével a virágszál kiválasztása mellett a hölgy kollégák fejlődési lehetőségeinek újragondolására is érdemes időt szánni. Ahhoz ugyanis, hogy a nők is kiteljesedhessenek a munkahelyen, nem csupán a gyerekvállalás és a kismamák munkába való visszatérésének támogatása szükséges, hanem az is, hogy ösztönzést, bátorítást és pozitív példát kapjanak a tanuláshoz, fejlődéshez, vezetővé váltáshoz.
Hamarosan itt a nőnap, amikor hagyományosan egy szál virággal köszöntik a hölgyeket. Érdemes azonban tovább is nézni ennél munkáltatóként és azt is megvizsgálni, hogy mennyire érvényesülhetnek a női munkavállalók a cégben, milyen fejlődési és előrelépési lehetőségeik vannak, mennyire kaphatnak helyet a vezetésben. A nagyobb cégek számára ez utóbbi nem is annyira önkéntes, hiszen az Európai Bizottság irányelve szerint 2026-ra a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknál a nem ügyvezetői tanácsokban a női döntéshozók aránya el kell, hogy érje a 40 százalékot, az összes tanácsban pedig a 33 százalékot.
Mindez nem kizárólag az előírások és esélyegyenlőség biztosítása miatt fontos, hanem az ESG elvárások egyre nagyobb súlya miatt is. A női igazgatósági tagok ugyanis jobban azonosulnak a cégek finanszírozása szempontjából egyre meghatározóbb ESG célokkal: a BloombergNEF kutatócég 2020-as elemzése alapján azok a cégek, ahol magasabb a női vezetők aránya, nagyobb arányban támogatják az energiahatékonysági fejlesztéseket, a környezeti hatások csökkentését és a megújuló energia beruházásokat. A női kollégák fejlődésének segítése tehát egy igazi win-win lehetőség.
Amikor a nők munkalehetőségeiről beszélünk, természetesen elsőként mindig az olyan, kifejezetten hozzájuk kapcsolódó élethelyzeti igényeket kell biztosítani, mint a gyerekvállalás és a munkába való minél gördülékenyebb visszailleszkedés támogatása. A K&H esetében például a kismamák munkába visszailleszkedését segítő programunk hatására 85 százalékra emelkedett a visszatérő kollégák aránya. Emellett óvodai támogatást, részmunkaidőt, rugalmas munkaidőt és otthoni munkavégzést is kiemelten biztosítunk a szülőknek
– hangsúlyozta ki Medvey Leila, a K&H HR igazgatója, hogy mivel teremtheti meg egy cég annak az alapjait, hogy a nők is lehetőséget kapjanak a fejlődésre és egyúttal a munka-magánélet közötti egyensúly megteremtésére.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Legalább ilyen fontos azonban a pozitív ösztönzés. Abban ugyanis, hogy valaki nőként sikeres legyen a munkájában és ambíciózus célokat merjen kitűzni maga elé, óriási szerepe van a környezete támogatásának és annak, hogy pozitív példákat lát. Éppen ezért a hölgyek karrierútjának, vezetővé válásának előmozdításában fontos, hogy helyet kapjanak az ösztönző tehetségprogramok és mentorok, a női vezetői példaképek bemutatása, illetve az önbizalmat fejlesztő programok is
- tette hozzá az igazgató.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz