A Moderna bejelentette, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal megerősítette egyik kulcsfontosságú szabadalmának érvényességét.
A munkafüggőség kognitív jellemzőit tárták fel az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) kutatói úttörő vizsgálatukban. Eredményeik szerint a munkafüggők és a nem függők gondolkodásában és memóriájában több lényegi eltérés is megfigyelhető. Mivel eddig még nem született kutatás arról, hogy milyen gondolkodási folyamatok köthetőek a munkafüggőséghez, az ELTE PPK kutatói és munkatársaik azt tűzték ki célul, hogy felállítják a munkafüggőség kognitív profilját. Vizsgálatuk eredményeit a Scientific Reports című tudományos folyóirat hasábjain publikálták - olvasható az ELTE közleményében.
A munkafüggőség a negatív következmények tekintetében nagyon hasonlít más viselkedési addikciókhoz, például a játékszenvedélyhez vagy a szexfüggőséghez. "Hivatalosan még nem tekintik mentális zavarnak, és általánosan elfogadott meghatározás a jelenségre továbbra sincs, annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy az ilyen személyeknek olyan túlzott az igénye a munkára, hogy az már észrevehető zavarokat okoz testi és lelki egészségükben, személyes kapcsolataikban és társas életükben. Amikor nem dolgozhatnak, pszichológiai elvonási tüneteket tapasztalnak, és a munkamennyiségük csökkentésére tett kísérleteik rendszerint sikertelenek" - magyarázták.
Ez a probléma azért foglalkoztatja egyre inkább a szakembereket, mivel a munkafüggőség előfordulási aránya - attól függően, melyik országról van szó - 7 és 40 százalék közé tehető, így a népesség jelentős hányadát érinti. Arról azonban eddig még nem született kutatás, hogy milyen gondolkodási folyamatok köthetőek a munkafüggőséghez.
Az ELTE PPK kutatói és munkatársaik a személyes jelenlétű vizsgálatba olyan embereket vontak be, akiknél magas a munkafüggőség kockázata, illetve olyanokat, akiknél ez a kockázat alacsony. A két csoportnak különféle neuropszichológiai teszteket és memóriafeladatokat kellett elvégeznie. Az eredményeket összehasonlítva a kutatók számos különbséget találtak a munkafüggők és a nem függők munkamemóriájában, valamint az úgynevezett gátló funkcióikban.
A magas kockázatú csoport például jobbnak bizonyult azokban a feladatokban, amelyek során rövid ideig kellett emlékezetben tartani egy információt. Az ilyen egyszerű memóriafeladatokban olyan tulajdonságaik segíthették őket, mint például a kitartás, a lelkiismeretesség és a perfekcionizmus - írták. Azonban komplexebb feladatokban, ahol az információt nemcsak megjegyezni, hanem frissíteni, irányítani is kell, a munkafüggők rosszabbul teljesítettek. Ennek lehetséges magyarázata a kutatók szerint, hogy ezek az emberek jellemzően túl vannak terhelve, ami hátráltatja őket összetettebb feladatok megfelelő elvégzésében. Magyarázatuk szerint a munkafüggőségben hangsúlyos szerepe lehet a multitaskingnak, ami összefüggésbe hozható a korlátozott munkamemória-kapacitással. Ez állhat annak hátterében, hogy
bár a függőségben érintettek több időt töltenek munkával, mint kollégáik, mégsem mutatnak jobb teljesítményt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás arra is rámutatott, hogy a függők rosszabb gátló kontrollal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nehezebben tudják elnyomni nem odaillő gondolataikat és impulzusaikat, ezért gyakran alaposabb megfontolás nélkül, hevesen reagálnak. A gátló kontroll a szervezésben, tervezésben is fontos szerepet játszik, így annak romlása a munkamániások életminőségét és teljesítményét is jelentősen befolyásolhatja. Az impulzivitás megnyilvánulhat abban is, hogy túl sok feladatot vállalnak el, mert nem gondolják végig, mekkora a kapacitásuk - ez a megnövekedett munkamennyiség pedig munkafüggő viselkedést eredményez - mutattak rá.
Egyelőre még kérdéses, hogy ezek a kognitív eltérések kockázati tényezőt jelentenek a munkafüggőség kialakulásában, vagy éppen a függőség lefolyása alatt kezdenek romlani a memória- és gátlófunkciók. A pontos összefüggés megállapításához további vizsgálatok szükségesek, de már a jelen kutatás is közelebb viheti a szakembereket a munkafüggőség diagnosztizálásához és a lehetséges kezelési utak megtalálásához - összegezték az ELTE közleményében.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját