18 °C Budapest
Street prostitute standing by the car

Egészen elképesztő: ennyit költ örömlányokra évente egy átlagos magyar felnőtt

2022. december 9. 10:01

Magyarországon 2021-ben nem kevesebb, mint 366,2 millió eurót költött a lakosság örömlányokra. Ez 2021. december 31-i euró középárfolyammal számolva (369 forint) valamivel több mint 135 milliárd forint. A pandémia előtti évekhez képest a tavalyi még mindig jóval alacsonyabb szám, de azért jelentős volt a visszapattanás 2020-ról 2021-re.

Magyarországon 2021-ben nem kevesebb, mint 366,2 millió eurót költött a lakosság örömlányokra. Ez 2021. december 31-i euró középárfolyammal számolva (369 forint) valamivel több mint 135 milliárd forint. És bár az európai országok közül jócskán akad olyan, ahonnan nincs külön adatközlés a prostitúcióra nézve, 18 EU-s tagállamból már így is vannak adatok 2021-re nézve.

Ezekből pedig egyértelműen az olvasható ki, hogy az Eurostat adati szerint a magyarok rendkívül sok pénzt költenek örömlányokra. A 18 adattal rendelkező ország közül ugyanis 4. (!) helyen szerepel Magyarország. Hazánkat így a listán csupán csak Belgium, Görögország és Portugália előzi meg. Igaz a harmadik dobogós helytől azért jócskán elmaradva lettünk negyedikek.

A listánkon látszik, hogy Belgium végzett az élen, ott több mint 1 milliárd euró megy örömlányokra. Igaz ugyanakkor, hogy ez ott ugyanúgy a teljes fogyasztás 0,5 százalékának felel meg, mint Magyarországon, csak Belgiumban egyszerűen ennyivel drágább üzekedni. Görögország valamivel több mint 900 millió euróval végzett a második helyen, itt a teljes fogyasztás 0,7 százalékát tette ki a prostitúcióra való költekezés.

Portugália 659 millió euróval lett bronzérmes, itt szintén a teljes fogyasztás 0,5 százaléka jutott örömlányokra. Magyarország a maga 366 millió eurójával a 4., de szintén 0,5 százaléka a fogyasztásnak nálunk is erre ment. A teljes listát figyelembe véve egyedül Luxembourgban kúszott 1 százalék fölé a teljes fogyasztáson belül a prostitúció aránya, itt 1,2 százalékot mértek.

Nagy a visszapattanás a pandémia után

Ha historikusan nézzük a magyar adatot, akkor azt látjuk, hogy a pandémia előtti években, 2018-2019-ben is nagyon pörgött a prostitúció Magyarországon. Mindkét évben a teljes fogyasztás 0,8 százalékát tette ki az erre való költés. 2020-ban azonba törés állt be, és míg 2019-ben 600 millió eurót költöttek a magyarok örömlányokra, addig 2020-re ez 307 millió euróra zuhant. A teljes költésből pedig a 0,8 százalék helyett már csak 0,5 százalékot hasított ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A 2020-as 307 millió eurós költés pattant vissza 2021-re némileg, 366 millióra. De ahogy látjuk, a pandémia előtti költésszámok még nagyon messze vannak. Igaz, akkoriban azért az euró-árfolyam is jóval alacsonyabb volt, arról pedig keveset tudni, hogy a hazai prostitúciót mennyire érintett például az infláció. Irányadó maximum az lehet, hogy a szolgáltatások manapság azért jóval kisebb mértékben drágulnak, mint például az élelmiszerek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem