Az ország számos részén látni a plakátokat, a Honvédelmi Minisztérium önkéntes tartalékosokat és hivatásos katonákat toboroz.
Mikor van az első munkanap amikor egy átlagos magyar munkavállaló az éves bérét terhelő adókat letudva, már nem a köznek, hanem a saját nettó fizetéséért dolgozik? Egy facebook felhívás szerint ez a nap július 2-re esik, számításaink szerint viszont már múlthét csütörtök déltől saját magáért dolgozik az átlag magyar, akinek a KSH legfrissebb jelentése szerint 219 400 forint a bruttó havi keresete.
219 400 forint havi bruttóból 142 995 forintot vihetünk haza, de ami a bérlapunkon nincs rajta, hogy a munkáltatónk további 59 238 forintot fizet be az államnak. Valójában a fizetésünk 50,7 százalékát tehetjük tehát zsebre, ezt költhetjük saját kényünk-kedvünk szerint.
Ebből ki kell fizetnünk az áfát, a benzint, cigarettát és alkoholtermékeket terhelő jövedéki adókat. Valójában tehát a teljes munkaköltségünk elenyésző része marad a zsebünkben.
Miből adózhatunk még?
Nézzük meg, hogy jön ki a 50,7 százalékos nettó fizetésünk, amit elköltve tovább gyarapíthatjuk az államkasszát a már említett áfával és jövedéki adókkal. Ne felejtsük el, hogy az állam ezekből a bevételekből fizeti az összes közszolgáltatást; az oktatást, egészségügyet, katonaságot, közutakat, nyugdíjakat és egyéb szociális ellátásokat. Mire költi az állam a pénzünket? Itt megnézhetjük.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fenti táblázatunkban az éves számok mellett feltüntettük, hány napig dolgozunk azért, hogy kifizessük egyes járulékokat és közterheket. Számításaink szerint az átlag magyar, aki 219 400 forint bruttó fizetést kap havonta -a KSH adatai szerint - már múlthét csütörtök óta magáért dolgozik, nettó fizetéséért, amiből majd ki tudja fizetni az áfát, benzint literjeként 120, ciginként 22, sörönként 38 és felesenként 87 forint jövedéki adót.
A Pénzcentrum.hu bérkalkulátorával te is kiszámolhatod, hogy mennyit fizetsz az államnak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények