A Lego gyárkomplexumot épít, a Stadler gyártócsarnokot, a finn Konecranes üzemet állít. Közben a Nokiától tegnap elbocsátottak 1000 dolgozót - foglalja össze az itthon működő néhány multi humán erőforrás változásait a Magyar Hírlap.
Összesen mintegy nyolcszáz új munkahelyet jelent majd az a három új beruházás, amelyet állami támogatással valósítanak meg az országba betelepült multik.
A dán Lego Csoport már a nyáron megkezdi új, nyíregyházi gyárának építését, a 125 millió eurós ráfordítással épülő, nyolcvanezer négyzetméteres gyárkomplexum egy év múlva készül el. A Lego jelenleg mintegy ezer dolgozót foglalkoztat hazánkban, s ezt a létszámot 250 új dolgozóval bővíti a nyíregyházi üzem 2014-től.
A Stadler is bővíti gyártócsarnokát Szolnokon: háromszáz új munkahely jön létre. A motorvonat-összeszerelő cégnél ezzel a mostani kétszáz fős alkalmazotti létszám ötszáz főre bővül. A húszmillió svájci frank beruházással megvalósuló új gyár avatása még az idén várható.
A miskolci ipari parkban építi fel emelő berendezéseket gyártó üzemét a finn Konecranes cég, amely egy szerződéscsomagot írt alá a helyi önkormányzattal, illetőleg az állammal is. Itt az év végétől 230-240 dolgozót alkalmaznak majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ám közben a Nokia kedden 900 dolgozóját tette lapátra. A komáromi gyárában már bejelentették a dolgozók munkaviszonyának megszűnését. Az intézkedés a korábban bejelentett 2300 fős leépítés második hulláma.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
- Nem lehet a megválasztott polgármesternek „két keze”
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret