Több esetben találkozott az adóhatóság az elmúlt években olyan hamis személyi jövedelemadó-bevallásokkal, amelyeket csalók nyújtottak be, visszaélve a magánszemélyek személyes adataival, hogy így jussanak jogosulatlan adó-visszatérítéshez.
Közeleg a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtási határideje. Az idén - mivel május 20-a vasárnapra esik -, a magánszemélyeknek május 21-ig (hétfő) kell számot adniuk a 2011 évben megszerzett jövedelmeikről és az ahhoz kapcsolódó adókötelezettségeikről. A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának tapasztalata szerint a 2010. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallások kapcsán 35 fővárosi, illetve Pest megyei magánszemély nevében csalók kértek adó-visszatérítést. Ennek összege néhány tízezertől akár több százezer forintig terjedt.
A csalók általában munkakapcsolatok révén jutnak hozzá a vétlen adózók személyes adataihoz. Nem ritka, hogy az elkövetők a korábbi munkáltatónál szerzik meg az adóbevallás benyújtásához szükséges adatokat, de volt olyan is, amikor egy könyvelő a korábbi ügyfelei nevében sorozatosan nyújtott be visszaigénylést tartalmazó személyi jövedelemadó-bevallásokat. Ezekben kiutalási címként ugyanazt a fővárosi, illetve Pest megyei lakcímet, vagy az általa nyitott bankszámlát jelölte meg.
Egy másik, szintén a közép-magyarországi régióban feltárt esetben olyan üzletszerűen elkövetett csalásra derült fény, ahol a csaló több címet és bankszámlaszámot használt abban bízva, hogy "ténykedése" így nem tűnik fel.
A magánszemélyek a legegyszerűbben úgy tudják elkerülni, hogy ilyen jellegű csalás áldozatává váljanak, hogy adóbevallási kötelezettségüknek a törvényes határidőn belül eleget tesznek. Az adóhatóság informatikai rendszere ugyanis a bevallás feldolgozása során észleli, és azonnal jelzi, ha az adott időszakra egynél több bevallás érkezett. Ebben az esetben a "hamisan" benyújtott bevallást az adóhatóság érvényteleníti, valamint csalás és magánokirat-hamisítás miatt haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat
- Visegrádon rendkívüli leletre bukkantak egy teniszpálya alatt
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett
- Új módszerrel támadnak a banki csalók – itt a figyelmeztetés
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás