A bérkompenzációt pontosítja egy friss kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
E szerint a munkaadó akkor kaphat a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez vissza nem térítendő támogatást, ha írásban nyilatkozik arról, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést legkésőbb 2012. június 30-áig valamennyi munkavállalója számára 2012. január elsejétől - visszamenőlegesen is - biztosítja.
További feltétel, hogy az idén nem csökkentheti átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011-es létszámához képest, valamint az idén nem dönthet úgy, hogy munkavállalóinak több mint ötödénél munkaidő-csökkentést kezdeményez.
Ha a munkaadó ennek a három feltételnek nem tesz eleget, akkor meg kell szüntetni a támogatás folyósítását, és a kifizetett támogatást vissza kell fizetni. A munkaadók azon dolgozóik kompenzálására kaphatnak támogatást, akiknek 2011-es bruttó átlagkeresete nem éri el a havi 215 ezer forintot.
A támogatás mértéke a 2012. évi elvárt béremelésből legfeljebb 3 százalékpontnak megfelelő rész tizenkét hónapra számított összege és az ezen összeg után fizetendő szociális hozzájárulási adó együttes összege, amelyet a munkaügyi központ legfeljebb két részletben folyósít a munkaadó részére.
A kormányrendelet szerint nem adható támogatás annak a munkavállalónak a foglalkoztatásához, akire tekintettel a munkaadó a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény megfelelő részei szerinti, emellett a szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének és a létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló kormányrendelet szerinti támogatásban részesül.
Nem nyújtható támogatás annak a munkaadónak sem, amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott.
Ha a munkaadó által foglalkoztatott munkavállalók 2011. évi átlagos statisztikai állományi létszáma elérte az 5 főt, a támogatási igény mértékének el kell érnie legalább az évi 100 ezer forintot.
A kormányrendelet rögzíti, hogy a támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, így a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell a támogatás nyújtását megelőző három pénzügyi évben általa igénybe vett ilyen támogatások támogatástartalmáról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A támogatás pályázati eljárás alapján nyújtható, a pályázati kiírást és a pályázati úton nyújtott támogatás feltételeit a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján teszi közzé.
A pályázatot a munkaadó székhelye szerint illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani. A támogatásról a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó munkaigényességi mutatószámának és a munkaadó szintjén számított bruttó átlagkereset összegének, valamint a munkaadó szabad de minimis keretének figyelembevételével a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt - olvasható a rendeletben.
Külön szabályozás vonatkozik a kölcsönzött munkavállalókra: az ő munkabérük elvárt mértékű emelésének kiszámításánál 2011. évi munkabéren a 2011. november 1. napja és 2011. december 31. napja közötti időszakban megállapított utolsó, rendszeres bérpótlékaival növelt személyi alapbérének vagy százszázalékos teljesítménybérének egész havi átlagát kell érteni.
A rendelet szerint a kölcsönzött munkavállaló tekintetében az elvárt béremelést akkor is teljesítettnek kell tekinteni, ha a kölcsönbeadó a kölcsönzött munkavállaló munkabérét olyan összegben állapítja meg, amely a kölcsönvevőnél a vele azonos vagy hasonló munkakörben munkaviszonyban foglalkoztatottakat az elvárt béremelés végrehajtása után megilleti.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból