Lehet, hogy hamarosan nem csak a MÁV és a GySEV üzemeltet majd vasútvonalakat Magyarországon, de a döntésre még várni kell.
A Szerencsejáték Zrt. júniusban elindítja saját internetes fogadóirodáját - írja a Népszabadság a társaság honlapjára felkerült pályázati kiírásra hivatkozva.
A Szerencsejáték Zrt. már a foci-Eb előtt elindítaná a fogadási rendszert. A cég illetékesei legalábbis a pályázat szövegében úgy fogalmaznak, hogy "várhatóan júniusban" lépnek piacra. A lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadal pedig június 8-án, a lengyel-görög mérkőzéssel veszi kezdetét.
A kiírásból sok konkrétum is kiolvasható: A tender már nem is a fogadási oldal létrehozásáról, hanem annak teljes marketingfeladatainak kidolgozásáról és ellátásáról szól - ami igen komoly összegű megrendelést jelent majd a későbbi nyertesnek.
A 200 milliós pályázatért cserébe ugyanakkor konkrét elvárásai is vannak az állami szerencsejáték-szervezőnek. Akkor tekintik sikeresnek a reklámhadjáratot, ha az Szrt. jelenlegi 15 ezres aktív, azaz havonta legalább egyszer játszó fogadói ügyfélállománya ötvenezerre bővül az év végéig.
Az oldal kialakításának és hat évre szóló működtetésének szerződését egyébként az elmúlt év végén írták alá az olasz Lottomatica-csoporthoz tartozó Gtech-G2 szolgáltatóval. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az oldal létrehozása nettó 528 millió forintba kerül, s várhatóan három év alatt térül meg.
Illegalitásban maradtak a külföldi oldalak a Rogán-törvény ellenére
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az év eleje óta a külföldi játékszervező vállalkozások a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve akár szabályos keretek között is nyújthatnának szolgáltatást Magyarországon. Ám úgy tűnik, a törvénymódosítások nem voltak a cégek kedvére valók, s valószínűleg ezután sem törik majd magukat azért, hogy legalizálják itteni tevékenységüket.
A lobbi ellenére ugyanis az Országgyűlés végül a 20 százalékos, forgalomalapú adózást fogadta el. A törvénynek azonban mégsem ez volt a legtöbbet bírált eleme, hanem az, hogy a sportfogadásokat teljes egészében érintetlenül hagyta a piaci liberalizáció. A szolgáltatók ugyanis csak a lóversenyfogadások és online kártyajátékok esetében működhetnek törvényesen, sportfogadásokat ezután sem kínálhatnak szabályosan. Így a Szerencsejáték Zrt. fogadási oldalának akkor sem tudnának törvényes konkurenciát teremteni, ha akarnának.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból