Két adósságuktól szabadulni vágyó fiatal virágzó üzletet hozott össze. Az arcukat adják bérbe reklámfelületként és mindeközben még jól is érzik magukat. Az ötlet viszonylag egyszerű, arcfestésként felvitt hirdetéssel járnak színházba, moziba, síelni de még akár ejtőernyőzni is, persze mindezt a hirdető költségén- írja a DailyMail.
A két 22 éves egyetemista még tavaly Októberben kezdték el vállalkozásukat, azóta közel 9 millió forintnak megfelelő összeget gyűjtöttek össze, melyből jórészt a diákhitelüket akarták kifizetni. Az ötlet viszont annyira népszerű lett, hogy most egy nemzetközi hálózat kiépítését tervezik. Más hasonló fiatalokat keresnek, akik hajlandók kiadni néhány órára arcukat egy-egy hirdetőnek.
Ezzel akár 140 ezer forintot is lehet keresni naponta Angliában, ennyiért adják el most arcukat a srácok. A költségek minimálisak, gyakorlatilag az arcra kerülő festéket kell kifizetni, innentől kezdve csak minél több embernek kell megmutatni a művet.
Ez nem sokban különbözik a már rég megszokott szendvicsember hirdetéstől, amikor egy táblával jár az ember az utcán. Az arcfestéssel viszoint szabadabban mozoghat az ember és könnyebben bejut olyan helyekre, ahova a korábban nem lehetett bevinni a táblákat. Ilyen lehet például egy opera előadás vagy sportesemény, melyre a belépőt természetesen a hirdető fizeti. A cikk nem tér ki arra, hogy mikor lehet csatlakozni a hálózathoz, magyarországot sem említették meg, mint potenciális piac.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból