A hazai munkaerő-kölcsönző cégek attól tartanak, hogy ellehetetlenül a működésük a kormány bérkompenzációs szabályozása miatt - írja a Népszabadság.
Mivel a kölcsönbevevő cégek bérpolitikájára a kölcsönbe adóknak nincs hatásuk és a kölcsönzött dolgozók bérezését is ehhez kell igazítaniuk, nem tudják garantálni, hogy a foglalkoztatottak nettóban ne vigyenek haza kevesebb pénzt, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy a kölcsönzők - hacsak nem nyelik le a különbözetet- eleshetnek közbeszerzésektől, állami támogatásoktól, sőt a teljes elvárt béremelés terheit enyhítő adókedvezménytől.
Ha viszont átvállalják, egy esetleges csődöt kockáztatnak meg, vagy a kölcsönzést teszik drágábbá, ami elbocsátási hullámot indíthat el. Szerintük a probléma a bérkompenzációról szóló jogszabály apró módosításával megoldható. A szövetség már megküldte a javaslatát a szaktárcának, s most várja a választ - ismerteti a napilap.
A munkaerő-kölcsönző cégek 130 ezer embert foglalkoztattak tavaly, ennyi főt kölcsönöztek ki hazai cégekhez.
A Nemzetgazdasági Minisztérium erre reagálva közölte: keresi a megoldást a munkaerő-kölcsönző cégek kompenzációs nehézségeire. A minisztérium célja, hogy minél szélesebb munkavállalói körben teljesüljön az elvárt béremelés.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere