A nemzetközi szervezetekkel folytatott, új hitelkeretről szóló tárgyalásokon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felveti majd az egykulcsos személyi jövedelem adó módosítását is - írja a Bloomberg hírügynökség az ügyre rálátó, név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva.
A hírügynökség forrása szerint a washingtoni székhelyű szervezet a tárgyalásokon felvetheti az egykulcsos személyi jövedelem adó módosítását is.
Az egykulcsos arányos adórendszer részét fogja képezni a tárgyalásoknak - fogalmazott a név nélkül nyilatkozó forrás. Az IMF általánosságban véve ellenzi az egykulcsos adórendszert és annak regresszív voltát - tette hozzá a forrás.
A hírügynökség cikke emlékeztet arra, hogy az egykulcsos adó bevezetése az egyik sarokköve volt a jelenlegi kormánynak és az idei évtől részét képezi az új alaptörvénynek. Ezzel pedig kétharmados parlamenti többség kell ahhoz, hogy módosítani lehessen a személyi jövedelemadó rendszert.
Elképzelhető, hogy az IMF elfogadja a kormány részéről azt, ha progresszívebbé teszi a rendszert kivételekkel, nem várja el a magyar kormánytól, hogy eltörölje az új adórendszert - magyarázta a forrás.
A jelenlegi helyzetben rendkívül fontos Magyarország számára, hogy új megállapodást kössön az IMF-fel és az Európai Unióval - idézi a Bloomberg Gianni Papa, az UniCredit régiós vezetőjét. Remélem, hogy a magyar kormány megtalálja a megoldást és egyezségre jut a nemzetközi szervezetekkel - tette hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az elmúlt napokban a kormány részéről többször is jelezték az együttműködés szándékát, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán szintén ezt hangsúlyozta.
A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint a hírből nem derül ki, hogy az IMF-nek konkrétan milyen kifogásai lesznek a hivatalos tárgyalásokon az egykulcsos adórendszert illetően. Elképzelhető, hogy nem az egykulcsos adórendszert magát kérdőjelezi meg, hanem azt fogja felróni a kormánynak, hogy a sarkalatos gazdasági stabilitási törvényben rögzítette az egykulcsos adórendszert.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek