A gazdagok és a szegények közötti szakadék az utóbbi három évtizedben most vált a legnagyobbá, ezért indokolt a gazdagok megadóztatása - idézi a Népszabadság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tanulmányát.
A szervezethez tartozó 34 országban a leggazdagabbak 10 százalékának a jövedelme kilencszer szárnyalja túl a legszegényebbek 10 százalékáét. A legkirívóbb a szociális szakadék az OECD két latin-amerikai tagja, Chile és Mexikó esetében, ahol az említett különbség huszonötszörös. Magyarországon a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti jövedelem különbség hétszeres.
Az adórendszerre és a szociális ellátási hálóra hárul tehát a piac vezérelte egyenlőtlenségek csökkentése. Ám a az utóbbi időben gyakorlatilag kivétel nélkül valamennyi OECD-országban az újraelosztás veszített a hatékonyságából, mivel a kormányzatok csökkentik a szociális célú kiadásaikat.
Az OECD éppen ezért arra biztatja a kormányokat, hogy adórendszereiket felülvizsgálva érjék el, hogy a leggazdagabbak kellő mértékben, arányosan járuljanak hozzá az adóterhekhez.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább