Közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban szeptemberben alkalmazható üzemanyagárakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ennek értelmében a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 391 forinttal, a gázolaj 379 forinttal, a keverék 418 forinttal, az autógáz pedig 221 forinttal számolható el szeptember 1-je, illetve szeptember 30-a között.
Abban az esetben, ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérgező anyag – kiderült, miért ömlött fekete víz a Tápióba
- Új funkcióval bővül az EgészségAblak – indul az online időpontfoglalás
- Jobboldali politikusokat is megtámadtak Németországban
- Újabb magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát – csak nem magának
- Már nem gyanúsított a Nemzeti Színház ügyelője a színpadi baleset ügyében
- Összeégett holttestet találtak Szolnokon